Remélem, hosszú hallgatásom ellenére még maradt olyan, aki kíváncsi ránk. Sajnos, semmit sem szeretek, ami kötelező, így blogot is csak akkor írok, ha van hozzá kedvem, na meg persze időm és energiám.Meg mondanivalóm...ugye? Nos, most lett egy kevés időm, gondoltam elütöm valamivel, valami értelmessel és most ez tűnt a legjobb ötletnek.
Két hét pihenő (?) - orvosok, hivatalos ügyek, rokonlátogatás - után tértünk vissza Londonba és újra fejest ugorhattam a munkába. Az elején még úgy tűnt, hogy minden rendben van, a kis spanyol Eva is viszonylag normális volt, bár nála ez az állapot nem szokott sokáig tartani. Ezúttal is így lett. Az első hét után elkezdte a kekeckedést, amit még viszonylag békésen tűrtem, átmentem zenbe... De eljött a pillanat, amikor már ez sem segített. Történt pedig, hogy Eva főnöke terepszemlét tartott és lechekkolta a szobáinkat. és hát persze, hogy azért főnök, hogy találjon hibákat. Itt nem is főnök, aki elégedett mindennel, legalábbis azt hiszik, hogy ez a helyes magatartás. A hibák igen jelentősek voltak: egy pötty a tusfejen, por a falon (sic!), a folyosón a sarkokban egy kevés por, mind főbenjáró bűn...egy 5 csillagos szállodában, talán... Mindegy: Eva, ezen felbuzdulva, no meg azon, hogy úgy érezte: szabad kezet kapott tervei végrehajtásához, elkezdte a trenírozásunkat. Tudni kell, hogy minden nap van egy bizonyos feladat, amit aznap kell elvégezni: hétfőn a fürdőszobák ajtajait kell lemosni, kedden légkondi, stb, egyedül vasárnap nem volt semmi...eddig. A "nagyvizit" utáni napon elkezdődött a vérengzés: a napi munka mellé kaptunk pluszmunkát is, minden nap. Nos, ez azért idegesítő, mert mint már mondtam, minket nem órában, hanem szobában fizetnek. Amennyi szobád van azt elosztják 3.75-tel és annyi az órád. Egy szobára tehát van negyed órád, minden tovább perc, amit bent töltesz, ingyen van. Kicsit ingerültek lettünk tehát, amikor pluszban minden nap falat kellett takarítani, meg még a napi melót is megcsinálni., mindezt időre. Eva a főnökével takarózott a hangulat pedig egyre feszültebb lett és a robbanás nem is váratott sokáig magára, naná, hogy nálam robbant a bomba! Sajnos, úgy vagyok összerakva, hogy meg sem kell szólalnom: minden az arcomra van írva, ha felmérgelnek, akkor különösen! Eva aznap belekötött egy WC-be, mondván hogy mutassam meg, hogy takarítom. Mondom: pontosa úgy mint eddig. De mutassam meg, takarítsam le előtte. Na, akkor borította el az agyamat a vér, elkezdtem csapkodni és elég hangosan adtam hangot nemtetszésemnek is. Eva kicsit meglepődött, főleg, amikor odacsaptam a WC tetőt is és megkérdeztem, hogy ez így már jó lesz? Közölte velem, hogy mivel így viselkedek, felhívja az ügynökséget és áthelyeztet.Mondtam: nem kell, megyek magamtól is, mert ha már szívatnak, akkor tegyék azt órabérben és akkor minden rendben van.Ezzel faképnél hagytam. Vesztemre, aznap jött az ügynökséges csaj, akinek persze Eva azonnal beárult, így az is magához kéretett. Nem részletezem: azzal is jól összevesztem. A következő pár nap elég feszülten telt. Aztán a román kolléganőmnek orvoshoz kellett mennie, így hétfőre kért szabadnapot, amikor egyébként is nagyon sok szobánk van. Az ügynökség küldött egy másik lányt, de arról rövidesen kiderült, hogy már régen nem szobákat csinál, hanem reggeliztet és a közösségi részt takarítja, és hát a kettő nem ugyanaz, ugye? Magyarul: semerre sem haladt. Erre Eva kért egy másik lányt is. Én 5-re húsz-egynéhány szobával végeztem és arra mentem le, hogy a két román lány hangosan szidja Eva-t, románul ugyan, de hát ő a sapnyolból, meg abból, hogy románokkal dolgozik, mindent értett.Hiába mondta nekik, hogy menjenek vissza megcsinálni ezt-azt, ami neki nem tetszett, ezek odavágták a kulcsot és hangosan átkozódva faképnél hagyták. Pár perc múlva Eva-t zokogva találtam az öltözőben.... és persze, amilyen marha vagyok azonnal elkezdtem vigasztalni. Egyrészt, mert nem bírom nézni ha valaki sír, másrészt meg tényleg megsajnáltam. Ott bömbölt a nyakamban, hogy útálja ezt a munkát, elege van a főnökeiből, a vendégekből. Szóval értettem én az Ő problémáját, mert ha bármelyik idegbeteg vendég kitalál valamit, rögtön őt cseszik le és hát alig húsz-egynéhány éves, nem igazán van még élet tapasztalata, mindenben maximálisan meg akar felelni. Így viszont mi utáljuk, akikkel napi kapcsolatban van és ez nyilván mindenkit megvisel.. Próbáltam lelket önteni bele, mondtam, hogy ne aggódjon, segítek, fogtam a vödrömet és úgy felöltözve cibáltam magammal, hogy hozzuk rendbe, amit ezek elszúrtak. (A pólóm bánta; fekete volt... aztán a hypotól pöttyös lett...) Nos, ez- után az eset után Eva megváltozott. Valószínűleg felmérte, hogy nálunk rosszabb munkaerőt is kaphatna, mi legalább jövünk mindennap és csak néhány havonta borulunk ki, akkor sem így. Én nem mondtam senkinek, hogy mi történt, nem akartam visszaélni a helyzettel. Sokáig tesztelt, hogy most akkor kihasználom-e a gyengeségét de én nem az a fajta vagyok. Viszont normálisabb velünk és kicsit lazább is lett. Most már naponta hülyülünk egy sort. :) És még sem dőlt össze a hotel... és még én sem kerestem magamnak másik állást. Eddig! :)
