Már nagyon régen készülök ennek a fejezetnek a megírására de a korábban vázolt helyzetek miatt erre eddig nem került sor. Ma viszont megkezdem 2 hetes - egyébként nagyon megérdemelt! - szabadságomat és remélem a net is velem lesz, ez alkalommal...
Nos, akár kisdoktorit is összehozhatnék a témában, shmi-vel ( :D ) ismerem egy kicsit a témát, lehet meg is teszem! Hasznos tanácsok tehát mindazoknak akik: még csak tervezik, akik most vágnak bele, akik már benne vannak és benne is akarnak maradni a szobalányságban!
Bizton állíthatom, hogy ehhez a munkához két fontos dolog kell. Az egyik a fizikai alkalmasság. Bárhogyan csűrjük, csavarjuk: ez bizony kőkemény fizikai meló, modern kori (rab)szolgaság. Bizonyos idő elteltével már mindened fájni fog: derék, térd, könyök, ujjak...bár olyan leszel mint a primadonnák: amikor színpadra lépsz ezeket elfelejted, mikor vége a darabnak akkor meg beledöglesz. Erre tehát készüljön fel mindenki, aki azt választja. Nem mindenki bírja a heti 6 napos állandó melót, ami - mint az velem és másokkal is előfordult - van, hogy sokkal több nap lesz, pihenő nélkül! Persze, lehet beteget jelenteni, de nem állandóan, hiszen minden helyre legalább ötvenen állnak sorba, ha nem ugrod meg a szintet pillanatok alatt megszabadulnak tőled. Nagyon fontos, hogy próbálj meg fogásokat ellesni a tapasztaltabbaktól: mivel takarítanak, mit. Nekem pl. közel 5 hónapomba került, hogy rájöjjek: hogyan lehet gyönyörűre varázsolni a tükröket, addig csak szenvedtem velük, pedig pillanatok alatt megvan ha ismered a trükkjét! A jó szobalány nem esik neki a szobának, mint bolond tehén az anyjának, hanem: gondolkodik!
A másik fontos - ha nem a legfontosabb! - elem, és erre sokan nem készülnek fel, többek között én sem: az a pszichés megterhelés, ami sokkal durvább mint a fizikai. Nagyon sokan ezen buknak el, nekem is majdnem sikerült... Nagyon nehéz elviselni az állandó kontrollt és az állandó cseszegtetést! Főleg akkor, amikor az ember azt hiszi, hogy minden tőle telhetőt megtesz és valóban megteszi, mégsem jó! A friss szobalányok jelentős része megpróbál gyors lenni de ezzel párhuzamosan alaposnak is kell lennie. Na, ezt a kettőt kell összeegyeztetni és akkor a siker nem marad el! Kezdőként nagyon bosszantott, hogy sokan sokkal gyorsabbak voltak nálam én meg - hiába volt a nagy akarat - nem haladtam semerre, ráadásul hibát hibára halmoztam! Egy idő után már szép kis üldözési mániám lett, azt gondoltam csak velem tolnak ki, mindenki ellenem van, hagyom a fenébe az egészet! De mivel makacs ember vagyok, maradtam. Nagyon nem szeretek veszíteni! :) Aztán először csak elfogadtam a helyzetet, az érdekes szobaosztásokat, amikből soha nem én jöttem ki győztesen és szépen lassan elkezdtem rendet rakni a fejemben. A supervisor azért van, hogy ellenőrizzen, tehát ott kezdtem, hogy nem húztam fel magam minden egyes mondatán: ha valamit talált visszamentem, megcsináltam, legközelebb arra is odafigyeltem. Aztán már nem akartam gyorsabb lenni senkinél sem, úgy voltam vele: ha kellek így: jó, ha nem: viszlát! Eleinte nagyon féltem az ágyaktól, szinte mindegyik a személyes ellenségem volt, aztán rájöttem, hogy mindegyiknek megvan a maga kulcsa csak ki kell tapasztalni. Szép lassan rájöttem: akkor tudok jól dolgozni, ha megnyugszom! Akkor nincs kapkodás, nincs idegbaj, nincs para... Elkezdtem tudatosan arra koncentrálni, hogy egy zen-budhista állapotába kerüljek...és a dolog működött! Nem kaptam kisebbfajta idegösszeomlást egy foltos ágyneműtől, a több mint 20 szobától vagy attól, hogy valamit nem jól csináltam. Sokkal alacsonyabb hibahatárral és hatékonyabban sikerült dolgoznom is és sokkal jobban haladtam, mint korábban.
Persze, azt azért nem állítanám, hogy mindig ilyen állapotban kell lenned, mert birka azért ne legyél! Most is vannak olyan helyzetek, amikor nagyon ki tudnak hozni a sodromból, olyankor nem is fogom vissza magam! Íme egy példa: valamelyik vendég azzal állt elő, hogy büdös a fürdőszobája, természetesen nem az én szekciómban!, mire aznap a mi kislányunk minden istenverte lefolyót fullra öntetett egy olyanfajta porral, amit a klórhoz tudnék hasonlítani de annál sokkal erősebb és csak a tusolók lefolyójához használjuk!És ami nem csak büdös de nem is egészséges...ezért nem használjuk másra! Minden szobában a WC-ket szaglászta, már azt hittem inni is fog belőle, és a végeredmény minden szobánál az volt, hogy büdös! Hát kérdem én: hogyan lehet egy fényesre suvickolt WC, amibe beleöntöttél 5 liter baromi erős cuccost, büdös??? Aztán, amikor azzal jött elő, hogy öntsünk a WC-kbe is ebből a porból (!), akkor kiakadtam és önkéntelenül elüvöltöttem magam, hogy : fejezd be! Nyomaték képpen a kezemben lévő valamelyik flakont a földhöz vágtam mérgemben! Olyan gyorsan felszívódott, hogy csak na és soha többet nem jött elő ezzel az elmebeteg ötlettel! Utána napokig nem macerált! :)))
Nem állítom, hogy a fentebb vázolt ajánlat mindenkinek megoldás lehet, nekem eddig bejött! Persze minden supervisor más és más: van aki rendesebb van aki kifejezetten élvezi a hatalmát és vissza is él vele rendesen. Ahol az együttműködés legkisebb jelét sem látod hetek után sem,- természetesen alapos önvizsgálatot követően - onnan valóban gyorsan el kell jönni és másik helyet keresni...mert Londonban nem csak sok szobalány van, hanem nagyon-nagyon sok szálloda is!
Good luck! ...én pedig pihenek egy kicsit!
2012. május 21., hétfő
2012. május 7., hétfő
Újabb helyzetjelentés...
Nos, amikor az előző bejegyzést megejtettem, akkor még nem sejtettem, hogy mi is vár még rám...Ezért is tehettem azt a felelőtlen ígéretet, hogy rövidesen jelentkezem. Egy biztos: a hallgatásomnak most kivételesen nem legendásan híres lustaságom volt az oka. A következő történt...
Utolsó bejegyzésemet követően román kolléganőm elment szabadságra, első nekifutásra két hétre. Ez, számunkra azt jelentette, hogy ketten - igen, jól olvastátok! ketten - maradtunk ez egész szállodára... Gondoltuk, sebaj, valahogy csak kibírjuk ezt a két hetet?! Hogy mindenki értse, a mi szállodánkban napi átlagban 45 feletti szoba szabadul fel, van amikor bőven 50 feletti ez a szám. Nos, amennyiben ezt elosztjátok kettővel, nem nehéz kitalálni mennyi szoba jut egy emberre...A baj akkor kezdődött, amikor a két hétből egyszer csak három lett... A szabadnap az volt, amikor egy szombatra kettőnket hívtak be, hogy "csak" 14 szobánk legyen, fejenként! Az ezt követő vasárnap szabadult el a pokol! Engem berendeltek vasárnapra, mondván, hogy jön a román kolléganő...aki természetesen nem jött! Kérdem: mennyi szoba van mára? Mondják: 29 plusz a közösségi részek. Ekkor még nem is lettem ideges, azon mér régen túl voltam, akkor viszont igen, amikor mondták, hogy ne aggódjak, mert lesz segítség: egy új lányt kell betanítanom...Na, ekkor kezdtem el fohászkodni! Nem akarom túlragozni: a kezdeti csetlés-botlás után délután negyed ötre készen lettünk, még a supervisor kislány is ágyazott, igaz csak hármat, de az is sokat segített!
Még aznap elterjedt, hogy Florica nem jön vissza, ami hihető is lehetett, mivel négy év után, minden külön értesítés nélkül elvették tőle a közösségi rész takarítását, ami neki napi két óra pluszpénzt jelentett, addig. Mindenki azt pletykálta, hogy az új lány az ő helyére jött mivel Florica megsértődött és felmondott. Már kezdtem beletörődni, hogy az enyém marad az a nyomorult alagsor, az összes szűk szobájával, amikor váratlan dolog történt, persze ez sem minden előzmény nélkül...
Történt, hogy a magyar kolléganőm takarítás közben talált egy sampont és hazavitte. Ebben nincs semmi különös, hiszen naponta találunk tusfürdőt, sampont és más kencéket, amiket megvesznek és nem visznek magukkal, mert mondjuk csak kézipoggyászuk van és ekkora mennyiséget nem vihetnek fel a repülőre. Ezeket persze mind hazahordjuk, mert alig hiányzik belőlük valami. Nekem pl. már annyi van itthon, hogy Ati szerint nyugodtan nyithatnék egy drogériát...de ez most mellékes. Az előző esetben viszont az történt, hogy a vendég csak másik szobába költözött de mire az én kolléganőm odaért, a csomagokat már átvitték a másik szobába és a papírjára sem volt felírva semmi. A vendég pedig elkezdte keresni a samponját, ami nem valami szokványos kence, hanem valami spéci hajnövesztő vagy mi a fene volt és 58 fontot kóstált! Amikor a csajt megkérdezték, hogy hol a sampon, rögtön rávágta, hogy kidobta. A karbantartó srác feltúrta az összes szemetes zsákot, persze nem találta sehol. A vendég pedig lobogtatta a blokkját, hogy ő bizony vásárolt egy ilyen terméket és azt a szálloda eltökítette az átköltözés során, így kéri az árát. A hotel pedig fizetett...majd szóltak az ügynökségnek, hogy vonják le a nő fizetéséből! 58 font, az azért itt is sok...
Természetesen megjelent az ügynökség munkatársa és hevenyészett nyomozást folytatott le az ügyben - én tolmácsoltam persze! - majd közölte, hogy a csajnak bizony fizetnie kell. Erre a lány odavágta a kulcsát, mondván: ebben a pillanatban mondott fel. Egy kis heveskedést követően az ügynökség munkatársa végül megállapította, hogy a hotel a hibás, miért nem jelezte a listánkon, hogy a vendég csak átköltözik? Ebben mellesleg teljesen igaza volt. Akkor úgy tűnt a vihar elvonult, a hotel kibírja azt a nyomorult 58 fontot és mi gürizhetünk tovább, békében. De nem ez történt: egy hét múlva, vagyis a múlt héten újra megjelent az ügynökség képviselője, nem kis meglepetésünkre, és közölte a csajjal, hogy azonnali hatállyal áthelyezik egy másik szállodába...Részleteket sajnos nem tudok, mert ekkor - természetesen! - nem én tolmácsoltam, hanem a recepciós kislány, a csajból meg túl sokat nem lehetett kihúzni, egyébként meg mindenki tagadja, hogy a két ügynek köze lenne egymáshoz. A dolog lényege, hogy úgy jártam, mint Vahúr a kis Vukban, vagyis: ott maradtam egy félművelt segéderővel, már csak az ittas őrizetesek hiányoztak!
Három napig dolgoztam így, gyakorlatilag egyedül, hiszen az új lányra max. 10 szobát lehet rábízni és még azt sem bírja segítség nélkül megcsinálni, tegnap is sírógörcsöt kapott, mert a nagy kapkodásban a 304-est takarította ki, a 314-es helyett, az sem zavarta, hogy csomagok voltak benne, mi meg közben tűvé tettük érte az egész hotelt, persze hogy nem találtuk, mert a másik oldalon kerestük...
Az élet mára állt helyre, nagyjából, mert Florica egy hónap múlva mégiscsak visszajött dolgozni én meg szerencsére ma nem kaptam csak 15 szobát, így időben hazaértem és megírhattam ezt az új fejezetet. Remélem, holnap folytathatom is! :)
Utolsó bejegyzésemet követően román kolléganőm elment szabadságra, első nekifutásra két hétre. Ez, számunkra azt jelentette, hogy ketten - igen, jól olvastátok! ketten - maradtunk ez egész szállodára... Gondoltuk, sebaj, valahogy csak kibírjuk ezt a két hetet?! Hogy mindenki értse, a mi szállodánkban napi átlagban 45 feletti szoba szabadul fel, van amikor bőven 50 feletti ez a szám. Nos, amennyiben ezt elosztjátok kettővel, nem nehéz kitalálni mennyi szoba jut egy emberre...A baj akkor kezdődött, amikor a két hétből egyszer csak három lett... A szabadnap az volt, amikor egy szombatra kettőnket hívtak be, hogy "csak" 14 szobánk legyen, fejenként! Az ezt követő vasárnap szabadult el a pokol! Engem berendeltek vasárnapra, mondván, hogy jön a román kolléganő...aki természetesen nem jött! Kérdem: mennyi szoba van mára? Mondják: 29 plusz a közösségi részek. Ekkor még nem is lettem ideges, azon mér régen túl voltam, akkor viszont igen, amikor mondták, hogy ne aggódjak, mert lesz segítség: egy új lányt kell betanítanom...Na, ekkor kezdtem el fohászkodni! Nem akarom túlragozni: a kezdeti csetlés-botlás után délután negyed ötre készen lettünk, még a supervisor kislány is ágyazott, igaz csak hármat, de az is sokat segített!
Még aznap elterjedt, hogy Florica nem jön vissza, ami hihető is lehetett, mivel négy év után, minden külön értesítés nélkül elvették tőle a közösségi rész takarítását, ami neki napi két óra pluszpénzt jelentett, addig. Mindenki azt pletykálta, hogy az új lány az ő helyére jött mivel Florica megsértődött és felmondott. Már kezdtem beletörődni, hogy az enyém marad az a nyomorult alagsor, az összes szűk szobájával, amikor váratlan dolog történt, persze ez sem minden előzmény nélkül...
Történt, hogy a magyar kolléganőm takarítás közben talált egy sampont és hazavitte. Ebben nincs semmi különös, hiszen naponta találunk tusfürdőt, sampont és más kencéket, amiket megvesznek és nem visznek magukkal, mert mondjuk csak kézipoggyászuk van és ekkora mennyiséget nem vihetnek fel a repülőre. Ezeket persze mind hazahordjuk, mert alig hiányzik belőlük valami. Nekem pl. már annyi van itthon, hogy Ati szerint nyugodtan nyithatnék egy drogériát...de ez most mellékes. Az előző esetben viszont az történt, hogy a vendég csak másik szobába költözött de mire az én kolléganőm odaért, a csomagokat már átvitték a másik szobába és a papírjára sem volt felírva semmi. A vendég pedig elkezdte keresni a samponját, ami nem valami szokványos kence, hanem valami spéci hajnövesztő vagy mi a fene volt és 58 fontot kóstált! Amikor a csajt megkérdezték, hogy hol a sampon, rögtön rávágta, hogy kidobta. A karbantartó srác feltúrta az összes szemetes zsákot, persze nem találta sehol. A vendég pedig lobogtatta a blokkját, hogy ő bizony vásárolt egy ilyen terméket és azt a szálloda eltökítette az átköltözés során, így kéri az árát. A hotel pedig fizetett...majd szóltak az ügynökségnek, hogy vonják le a nő fizetéséből! 58 font, az azért itt is sok...
Természetesen megjelent az ügynökség munkatársa és hevenyészett nyomozást folytatott le az ügyben - én tolmácsoltam persze! - majd közölte, hogy a csajnak bizony fizetnie kell. Erre a lány odavágta a kulcsát, mondván: ebben a pillanatban mondott fel. Egy kis heveskedést követően az ügynökség munkatársa végül megállapította, hogy a hotel a hibás, miért nem jelezte a listánkon, hogy a vendég csak átköltözik? Ebben mellesleg teljesen igaza volt. Akkor úgy tűnt a vihar elvonult, a hotel kibírja azt a nyomorult 58 fontot és mi gürizhetünk tovább, békében. De nem ez történt: egy hét múlva, vagyis a múlt héten újra megjelent az ügynökség képviselője, nem kis meglepetésünkre, és közölte a csajjal, hogy azonnali hatállyal áthelyezik egy másik szállodába...Részleteket sajnos nem tudok, mert ekkor - természetesen! - nem én tolmácsoltam, hanem a recepciós kislány, a csajból meg túl sokat nem lehetett kihúzni, egyébként meg mindenki tagadja, hogy a két ügynek köze lenne egymáshoz. A dolog lényege, hogy úgy jártam, mint Vahúr a kis Vukban, vagyis: ott maradtam egy félművelt segéderővel, már csak az ittas őrizetesek hiányoztak!
Három napig dolgoztam így, gyakorlatilag egyedül, hiszen az új lányra max. 10 szobát lehet rábízni és még azt sem bírja segítség nélkül megcsinálni, tegnap is sírógörcsöt kapott, mert a nagy kapkodásban a 304-est takarította ki, a 314-es helyett, az sem zavarta, hogy csomagok voltak benne, mi meg közben tűvé tettük érte az egész hotelt, persze hogy nem találtuk, mert a másik oldalon kerestük...
Az élet mára állt helyre, nagyjából, mert Florica egy hónap múlva mégiscsak visszajött dolgozni én meg szerencsére ma nem kaptam csak 15 szobát, így időben hazaértem és megírhattam ezt az új fejezetet. Remélem, holnap folytathatom is! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)