Praktikus dolgok a szobalányságról...

Mint már írtam, szobalánynak lenni sajnos nem egy emelkedett dolog. Gyorsnak, pontosnak kell lenned és mindeközben még mosolyognod is kell! Hát ez az első napokban nekem nem nagyon ment... Szünet nélkül rohangáltam a vödreimmel és mivel kezdő voltam, én kaptam a legrosszabb szobabeosztásokat. Volt olyan nap, hogy minden szinten volt szobám, az alagsortól a 3-ik emeletig bezárólag. Minden szoba egy külön küzdelem volt, néha még ma is az. :)
Miközben megpróbáltam egyre rövidebb idő alatt megcsinálni egy-egy szobát a vége az lett, hogy a fene nagy akarásnak nyögés lett a vége, koknrétan! :D És akkor még nem említettem az állandó izomlázat, aminek köszönhetően minden egyes paplanhuzat önálló ellenféllé vált! Az ember akaratlanul is egyre dühösebbé válik, minden apró kis hülyeségen felhúzza magát és ettől még kevésbé halad előre; az egész olyan mint az iszapbirkózás...
Mert - és itt jön a másik ellenség! - kezdőként ott lohol a nyomodban a SUPERVISOR!
Ők azok az emelkedett emberek, akik ellenőriznek. Mindent. Kezükben kis ronggyal menetelnek és minden hibádra felhívják a figyelmedet. Hiba pedig mindig van! Mivel megpróbálsz haladni így gyakran előfordul,hogy valamit elfelejtesz: nem törlöd le a port az ajtó tetején vagy a fogasról, nem veszel észre egy pöttyöt az ágyneműn vagy a csapon. Ezek mind olyan dolgok, amikre otthon legyintenél mert ettől mondjuk még tudsz aludni de ezek itt nagyon komolyan veszik. Van amikor órákig sikálsz egy WC-t de mivel már csillagokat látsz nem veszed észre, hogy maradt benne egy tűhegynyi piszok. A supervisor viszont olyan, mint egy bűnügyi helyszínelő: azonnal rázoom-mol! És könyörtelenül visszaküld... nincs az az apróság, ami elkerüli a figyelmüket! Persze más dolguk sincs, mint ilyen apróságokkal foglalkozni, hogy maradt egy - EGY! - hajszál a fürdőszoba padlóján vagy valami szegélyen port találnak. A rendesebb supervisor megmutatja a hibádat, esetleg segít kijavítani, a nem rendes csak visszaküld. Azt szeretem, amikor a hibádat ezerszeresre nagyítják: mondjuk egy pötty a Wc-ben, számukra azt jelenti, hogy a WC rettenetesen koszos! Az ilyenektől idegösszeomlást kapok. Meg lassan üldözési mániád is lehet, hogy mindenki téged cseszeget...
Persze, mint mindenki, ők is csak emberből vannak és hamar ki lehet tapasztalni, hogy melyiknek mi a heppje. Ennek legmegfelelőbb módja ha te magad is részt veszel egy szobaátvevési szeánszon. Így egy csomó buktatót el tudsz kerülni mert látod, hogy mit néz tehát ezeket te is mind megcsinálod ha aznap ő van. :D
Vannak persze vicces dolgok: mondjuk felkínlódod az ágyneműt - aznap garantáltan a legszebb ágyad! - aztán kiderül, hogy fordítva tetted fel, a fejrész a másik oldalra került, pont a TV alá... Vagy: felkínlódod az ágyneműt, minden kész már csak a légfrissítő permet hiányzik, aminek a szórófeje pontosan olyan, mint az üvegtisztítós flakoné. Hanyag eleganciával kikapod a vödörből és az egész, hófehér ágyat lefújod... kék folyadékkal... mondjuk, akkor nem röhögsz ezen. Majd csak pár hét múlva, talán...
Szobalányként bármikor érhetnek meglepetések és ezek közül a legrosszabb ha valaki nem jön be dolgozni mert akkor a szobaszám az egekbe szökik! Erre a pillanatra nálunk sem kellett sokat várni, pontosan egy hete voltam ott, amikor az egyik lány beteget jelentett - azóta sem jött dolgozni - és a napi penzum 21 szoba lett. A pánik sok mindenre jó, így pl. olyat is ki tudsz hozni magadból, amire addig azt hitted, hogy nem vagy képes. Én délután 4-re végeztem 18 szobával, azért nem többel, mert a magyar supervisor felajánlotta, hogy segítségképpen 3 szobát másnak ad. Hálás voltam a segítségért, később kiderült, hogy nem kellett volna. Előtte pár nappal jött egy másik magyar nő, akinek szintén 21 szobája volt és esze is, mert nem adott le egyet sem. Igaz ő egy órával később végzett. Én rettenetesen el voltam szállva magamtól meg a 18 szobától! Másnap jött az ügynökség jeles képviselője és azt hittem meg lesz velem elégedve de nem ez történt. Lakonikusan közölte velem, hogy jó lenne ha összekapnám magam, mert még az új nő is többet csinál mint én és és ugye 3 ás fél szoba óránként, ne felejtsem el! Azt hittem megütöm! Nem tettem csak dühösen megcsináltam a 10 szobámat, nagyon gyorsan - 2-kor már végeztem is - és nagyon csúnyán néztem a magyar supervisorra... Ha lehetett volna, bevágom magam mögött a szálloda ajtaját de nem lehetett... Csak lassan, méltóságteljesen csukódott be utánam. Azóta nem adok le szobákat, senkinek!

A szobalányság...

????
Körülbelül ez járt a fejemben, miközben néztem a telefont és lelkiekben már felkészültem mindenre. Megint bevillant a korom, meg a szerencsefaktorom, meg a karmám és már láttam magam, amint egy hónap után szégyenszemre hazakullogok - még szerencse, hogy a neten nem állítottam át a lakóhelyemet így legalább nem égek majd annyira, aztán felveszem a segélyt, oszt öszök rizst - ahogy Ati mondaná. Mert mit akarhat mást este fél 10-kor az ügynökség, mint lefújni az egész munkát???
Nem húzom tovább: nem ezt akarta: mindössze annyit közölt, hogy egy másik szállodába kell mennem. Ennyi. Este fél 10-kor.
Újabb útvonaltervezés ami természetesen a gyakorlatban nem működött, riadt rohangálás kora reggel a központban és húsz perces késéssel berobogtam az annyira áhított munkahelyre. Nagyon kedvesen fogadtak - azóta ezeknél is elmúlt, mármint a kedvesség, sebaj! - mondták nem késtem el, mert csak 9-kor kezdünk. Egy igazi, hamisítatlan román parasztasszony mellé osztottak be tanulni. Olyan tájszólással beszél, hogy gyakran a felét sem értem annak, amit mond de tüneményes jelenség! Csupa kedvesség, őszinteség, érdeklődés bár azt nem nagyon sikerült megértetnem vele, hogy honnan tudok románul, mert számára a magyarországi román nem mond semmit. Valaki vagy Romániában született és akkor román vagy nem és a többi nem érdekes. Rajta kívül volt még egy magyar nő, aki rendkívül mogorva volt és rögtön közölte, hogy ez a hely úgy pocsék, ahogy van de ő nemsokára úgyis visszamegy a régi szállodájába, ahol hetente 100 font jattot is kapott: Ezt nem nagyon hittem - mármint a jattot, meg a visszatérést sem - de nem ellenkeztem vele.
Tanítóm közölte, hogy 25 (sic!) szobánk van aznapra, ettől kicsit megrémültem...nem kicsit, nagyon. Nem nagyon hagyott időt a rémületre, fogtuk a vödröket és nekilódultunk. Röviden elmagyarázta, hogy mit kell csinálni: ágynemű csere egy pici, szűk szobában ahol az ágy gyakorlatilag egy falak közé szorított matracból áll... hát egyáltalán nem egyszerű és akkor nagyon visszafogottam fogalmaztam. A hely annyira szűk, hogy az ujjad gyakorlatilag nem fér be a matrac és a fal közé és képtelen vagy kifeszíteni a paplanhuzatot teljesen simára. Nagynehezen felküszködtem egy ágyneműt, ennyi idő alatt Florica - a tanárom - megcsinált másfél szobát. Ennyit a tehetségemről, gondoltam vöröslő fejjel fújtatva és mindenre elszántan. A fürdőben le kell mosni a falat, csillogóra kell vikszolni a csaptelepeket, a tükröt és a WC-csészéket és ki kell takarítani a zuhany lefolyóit. Elmondva egyszerű, megcsinálni már nem olyan nagyon. Florica vezényletél délután 3-ra végeztünk a kiszabott penzummal és én elégedetten gondoltam arra, hogy fog ez menni. Lelkesedésemet kicsit lelohasztotta a tény, hogy hazafele eltévedtem és 3 órát kóboroltam az Oxford Circus-nél mert nem találtam a hazafelé vezető busz megállóját. Másnap reggel már háromnegyed 8-kor bent voltam az új és első londoni munkahelyemen. :D
A hotel, ahova kerültem egy belvárosi olcsó hotel ahol a vendégek egy vagy két éjszakát töltenek el. Ennek megfelelően a szobák is az igényekhez alkalmazkodnak: ágy, fürdő és kész! A szobalánynak viszont ugyanaz a dolga, mint bármelyik másik hotelben. Ennek a kis kuckónak ugyanúgy kell ragyognia mintha mondjuk a Waldorfban lenne!
A szobalányoknak két nagy ellensége van: az egyik az idő a másik a supervisor.
Kezdem az idővel!
Ez a faktor több szempontból is döntő: reggel 9 és délután 3, max. 4-ig minden aznap megüresedett szobát ki kell takarítani. Ez még nem lenne nagyon nagy baj de ennél sokkal többet nyom a latban, hogy az ügynökség a szobák száma után fizet! Ezért meghatározza, hogy egy óra alatt mennyi szobát kell befejezni. Ez a szám ennél az adott ügynökségnél 3 és fél szoba óránként. Ennek elsajátítására elvileg három hónapot adnak. Ezt már az ügynökség képviselőjétől tudtam meg, aki második munkanapomon látogatott meg, hogy munkavédelmi oktatásban részesítsen, mellesleg. Nem kell nagyon nagy matekzseninek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk: 7 óránál nem nagyon dolgozhatunk többet tehát nagyon sok munkával nem tudjuk megkeresni még az angol minimálbért sem! Az ember ilyenkor persze arra gondol, hogy a semminél még ez is több... Én is erre gondoltam és maradtam.
Megmondom őszintén korábban el nem tudtam képzelni, mi a fene lehet olyan szörnyen nehéz a szálloda takarításban? Hát első önálló napom után megtudtam. Már nem emlékszem pontosan mennyi szobát kaptam de a második befejezését követően véletlenül belenéztem a tükörbe és megijedtem saját magamtól! Úgy néztem ki mint a főtt rák, a fehér damaszt ágynemű pihéi ráragadtak a hajamra és az egész arcomra, konkrétan úgy néztem ki mint az űzött vad! Ezen túlmenően fájt minden tagom: a derekam a hajolgatástól, a karjaim és a kezem az állandó emelgetéstől és a futkorászástól bedagadt a lábam. Fürödtem a saját verítékemben és olyan szomjas voltam, mintha napok óta a sivatagban kóvályognék! Mire vége lett a napnak már egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy nekem szobalányként kell bevégeznem földi pályafutásomat...

Na szóval...

Ott álltam tehát egy darab működő telefonnal ám ez nem segített rajtam, mivel én mindenhez szigorúan csak addig értek, amíg használom és nincs ez másként a telefonokkal sem... Ezt a készüléket pedig legalább 3 éve nem használtam...
Ennél jobban aggasztott az a tény, hogy nem tudtam elérni Attilát, hogy jöjjön haza és szerelje meg az én készülékemet, amikor is megcsörrent az a nyomorult! Láttam, hogy angol szám, gondoltam párom az - működik a telepátia! - de nem Ő volt, hanem az ÜGYNÖKSÉG! A nagyarcú hölgy telefonált, még románul is hajlandó volt velem beszélni, gondoltam, akkor nagy a baj! Végtelenül kedves volt -ez a tulajdonsága később teljesen elmúlt! :) - és közölte, hogy lehetőségem nyílik nekik dolgozni, amennyiben még aktuális a dolog. Örömömben alig kaptam levegőt, megpróbáltam palástolni de nehezen ment és hevesen bizonygattam mennyire szeretnék dolgozni, mondjuk ez igaz volt. A hölgy nem győzte eleget hangsúlyozni, milyen nehéz a szállodatakarítás - persze, hogy nem hittem neki - és előjött a korommal, amire én enyhén sértve megjegyeztem, hogy itthon is annyit dolgoztam, mint egy ló, miből gondolja, hogy ez nehezebb lenne. Végül megegyeztünk abban, hogy másnap kezdek és rövidesen visszahív hogy megmondja: hova menjek. Közben a netről sikerült lenéznem A HU-UK telefonszámát és riasztottam Adriennt, aki tudta Ati számát, így időközben Ő is megkerült és ketten örömködtünk. Ekkor azonban érkezett egy sms, ami rendkívül lakonikus volt: egy telefonszám és egy név: Ana. Mivel a készülék nem mentette el a telefonszámokat, így azt sem írta ki, hogy ki küldte én meg annyira ideges voltam, hogy erre nem is figyeltem, ezért rögtön arra gondoltam, hogy az ügynökség volt. Vissza is hívtam a hölgyet aki meglehetősen ingerült volt, hogy mit zaklatom, mondta, hogy ne aggódjak fogok dolgozni, Ő ugyan nem írt nekem semmit de mindjárt küldi az sms-t. Valóban:percek múlva meg is érkezett a szálloda neve, címe és hogy kit keressek. Teljes győzelem! - gondoltam. Végre Ati is megérkezett és elrohantunk egyenruhát venni majd megkerestük a szállodát a neten és kiderítettük, hogyan jutok oda. De akkor még mindig ott volt a rejtélyes sms, amit nem tudtam hova tenni! Ki a fene küldte? - morfondíroztam. Mindeközben kiderült, hogy a telefonomnak semmi baja nincs csak a Lebara-rendszer idétlenkedett és pár órára összeomlott, így Ati elkezdte az eredeti állapot visszaállítását - hiába: minden ilyen munka rámarad és menthetetlen anti-talentum vagyok ebben! :D - és a rejtélyes sms-t is Ő fejtette meg. Hosszan szemlélte a beérkezett üzenetet, majd megszólalt: A 35, az nem Málta hívószáma?
Mondom: De, miért?
- Mert onnan jött az sms - zárta rövidre életem párja a kérdést. És ekkor kigyúlt a fény! Hát ez a szám elsőszülött lányomé, akivel előző nap vesztem össze a hiányzó telefonszám miatt!
És ekkor - este fél 10-kor! - újra megcsörrent a telefonom. A kijelzőn az ügynökség száma villogott! Megállt bennem az ütő!
A többit a következő részben... :D

Tovább...

Bocs, csak az elmúlt pár napban folyamatosan dolgoztam így nem volt erőm írni.Ott tartottunk tehát, hogy majd hétfőn hívnak. Abban a boldog tudatban hagytuk el az épületet, hogy van tehát munkám csak egy kicsit várni kell rá de sebaj! Mivel Ati is velem volt és bent voltunk a belvárosban, gondoltuk végre megnézzük, legalább a Temze-partot. Mégse úgy menjünk majd haza innen ár hét múlva, talpig megszégyenülve, hogy még egy pár nevezetességet sem láttunk, ugye! :D. Nos itt Londonban sokat adnak arra, hogy szerencsétlen turista ne nagyon keveredjen el, ha már eljött, így a Cityben több helyen is osztogatnak - teljesen ingyen, teszem hozzá! - kis térképeket, amelyeken a te helyzeted és az elérhető nevezetességek találhatók. Némi vitát követően, hogy hogyan is kell térképet olvasni, vezényletem mellett rögtön a Temze-parton találtuk magunkat, velnük szemben pedig ott virított az egyik legmonumentálisabb londoni látványosság: a London Eye! Kicsit feljebb pedig maga a Westminster Katedrális! Lenyűgöző volt! Kicsit csavarogtunk, aztán kicsit eltévedtünk az Oxford Circus-nél de végül megnyugodva hazatértünk. A net-en megnéztük, hogy melyik hotelben fogok dolgozni, nagyon szép volt és nagyon sok csillagja meg rengeteg szobája volt! Már láttam magam, amint kis szállodai egyenruhában lassan és méltóságteljesen suhanok a puha folyósókon, mindenki nagy megelégedésére! És vártuk a hétfőt, ami el is jött csak az a bizonyos telefon nem akart megérkezni. Kezdtem kicsit aggódni így délután felhívtam az inkriminált hölgyeményt, egyébként román a szerencsétlen, - elég baj ez neki! - aki úgy tett, mintha az elmúlt két napban mintegy száz Mártát ismert volna meg, - jelzem ez sehol sem egy népszerű név, nem is tudom miért? - majd megkérdezte, hogy miben segíthet?! Először azt hittem tényleg ennyire hülye, hogy elfelejtett így megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ÉN vagyok az, akit berángatott a múlt héten munka-ügyben és ma meg kellene tudnom mikor kell kezdenem mire a hölgy lakonikusan közölte, hogy majd hív és lecsapta a telefont...
Hát így konkrétan azt éreztem, hogy ott menten megüt a lapos guta! Szívem szerint bementem volna, hogy agyoncsapjam de rájöttem, hogy egyrészt drága másrészt mire beérek megnyugszom, így hagytam az egészet a francba! Persze az első gondolatom itt is az volt, hogy az életkorom miatt nem vettek fel, így kezdtem kicsit pánikba esni, hogy hogyan kapok én itt munkát? De erre az életkor dologra még visszatérek...
Jött a következő lépésem: elmentem egy másik - szintén szállodatakarítással foglalkozó - ügynökséghez. ( Hogy miért ragaszkodtam én ennyire ehhez a takarításhoz, nem is értem?!) A címet egy ismerősömtől kaptam, mondta nagyon rendesek, nem kérnek CV-t, menjek be nyugodtan... Először azt hittem, rossz címet kaptam, mert egy rendkívül előkelő utcában találtam magam, ahol annyi ékszerbolt hemzsegett egy kupacban tele gyémánttal, hogy csak na! Végül meglett az agency is, ahol - mit ád a jó Isten! - szintén egy román csajba botlottam. Elég nagyképű volt, először nem is akartam vele románul beszélni, tartottam magam az angolhoz de volt egy-két dolog, ami nem volt elég egyértelmű számomra így váltottam. Erre még nagyképűbb lett... Nem volt sok cécó, elém rakott egy űrlapot, hogy töltsem ki; név, NI-szám / nekem még nem volt/, bankszámlaszám, / az sem /, telefonszám, referenciák. Itt egy kicsit megakadtam - ekkor váltottam át románra! - mert ugye az ember kicsit tart az ilyen dolgoktól... de aztán rövidre zártuk a kérdést: beírtam az utolsó otthoni munkahelyemet, megadtam Ati otthoni mobilszámát de kellett angol referencia is na az se volt! Erre mondta a csaj, hogy írjam be valami ismerősömnek a nevét és számát; hát megjelöltem azt, akinek már fizettem, dolgozzon meg a pénzéért! Persze, hogy ennek mi a jelentősége a mai napig nem értem mert ezeknek ennél az ügynökségnél soha nem néznek utána. De mereven ragaszkodnak ehhez a hülyeséghez, amiről ők is nagyon jól tudják, hogy hazugság...
Mivel egyre több ideje kerestem munkát,innen is azzal az érzéssel távoztam, hogy úgysem hívnak fel. Egyre többször merült fel bennem, hogy hazamegyek, mert itt valóban nem rúghatok labdába 49 évesen! Ati erről persze hallani sem akart! Idegtépő várakozás vette kezdetét. Vártuk a telefont, bújtuk a net-et és persze egyre gyűlt bennünk a feszültség! Már eltelt majd egy hét a jelentkezésem óta és semmi. Összevesztem a lányommal, aki ígért egy angol telefonszámot, ami egy barátnőjének a rokonáé, aki állítólag szintén itt dolgozik valami szállodában, hogy hol van már az a nyavalyás szám és kezdtem magam egyre rosszabbul érezni. A következő hét szerdáján - amikor már írtam minden londoni ismerősömnek, akik természetesen nem tudtak segíteni - a nap úgy kezdődött, hogy nem tudtam elérni Attilát. Mivel előző napon csúnyán odavertem a telefonomat a földhöz, azt gondoltam, hogy tönkrement a készülék, így elővettem egy régi mobilt de nem tudtam leszedni a hátlapját, hogy beletegyem a kártyát! Ott álltam két szétszedett telóval, még szerencse, hogy ez egyik srác itthon volt és segített lecibálni azt a nyavalyás hátlapot így sikerült beletennem a kártyámat! Igen ám, de semmilyen telefonszámot nem mentett el és ez a puszta tény a továbbiakban nagyon fontos tényező lesz! :D Folyt.köv!

újra a neten...

Senki se értse félre eddigi hallgatásomat, nem tűntünk el, nem adtuk fel csak egy kicsit összetorlódtak az események. Következzen most egy rövid összefoglaló az én munkavállalásomról és annak nem egyszerű lépéseiről.
Aki kijön külföldre az elsősorban a honfitársaitól vár segítséget, hogyan és merre induljon el munkát találni. Pedig az elmélet egyszerű: rengeteg ügynökség van, amely munkaközvetítéssel foglalkozik, bemégy, regisztrálsz aztán beállsz dolgozni. És kész! Persze valójában a dolog nem ilyen egyszerű és az ember szeret biztosra menni meg minél hamarabb munkába állni, mert az idő az bizony pénz és itt Londonban főleg az! Ezt azonban csak azoknak merem ajánlani, akik biztos nyelvtudással érkeznek Angliába. Az ügynökségek ugyanis telefonon jelentkeznek, jobb esetben sms-t vagy e-mail-t küldenek és hát ha nem tudsz jól ( hangsúlyozom:JÓL) angolul, nagyjából annyi esélyed van megérteni amit mondanak a telefonban, mint a macskanyávogást. :) A másik nehézség az ügynökségekkel kapcsolatban az az, hogy fogalmad sincs melyik milyen munkaközvetítéssel foglalkozik. A bőség zavara miatt aztán én is itt álltam, mint az a bizonyos testrész a lakodalomban és fogalmam sem volt merre induljak, hova nyissak be? Ráadásul ha sok helyre jelentkezel végül már azt sem tudod ki hív vissza és mit akar! :D
Marad tehát a másik variáció, mely szerint fizetsz a munkaközvetítésért de ebben sem mindegy, hogy kit választasz! London ugyan giga-mega város de azért nem olyan nagy, hogy ne tudnád hova, ki által juthatsz be. Lehet tudni, hogy ki melyik szálloda-láncnak szállít embereket és mindenki ismeri a tarifákat is.
Most következzen az én sztorim.
Mikor megérkeztünk az egyik lakótárunk felajánlotta, hogy töltsek ki egy jelentkezési lapot abba a hotelbe amelyikben dolgozik, nem ígér semmit de beadja. Két napig vártam, semmi visszajelzés. Gondoltam jó: jöjjön a fizetős de ne legyen nagyon drága. Van itt egy fickó, aki ugyan azt írja magáról, hogy nem kér egy forintot sem a segítségért, ami valóban igaz, mert nem forintot hanem fontot kér. 50 fontért "segít": ír neked olyan CV-t angolul, hogy hér nyelven beszél! A CV egyébként nagyon fontos itt Angliában és nem mindegy hogyan van megírva! Ha valaki ismeri azt a technikát, elég szép kis pénzt kereshet vele. Mivel az utóbbi időben elég sokan érkeztek munkavállalás céljából Londonba a szállodai munkákkal foglalkozó ügynökségek jelentős része kér CV-t és angol referenciát, sőt most már a legtöbb esetben bele is kérdeznek az önéletrajzodba! Eddig ez nem volt...
Nos tehát fogtam az 50 fontomat és kértem egy időpontot ettől az úriembertől, ami nem ment elég könnyen, merthogy nagyon elfoglalt a "drága" , így mondta, hogy menjek ki egy közeli bevásárló központba, ott kávézik a felesége, adjam neki oda a pénzt, oszt jó van! Mondom: nekem nem ilyen egyszerű, szeretnék kérdezni ezt-azt, szóval nagy nehezen ráállt a személyes találkozóra. Én pontosan érkeztem ő fél órát csúszott, megvártam. Megérkezett, kinyitotta a neje szalonját, közben közölte, hogy utálja Londont, elvette a pénzt és azt mondta, hogy : szia. Mondom várjunk már egy picit, hogy is lesz most? Nagyon egyszerű: megírja a CV-met, elkezd a nevemben pályázni aztán megyek dolgozni. Ő adja az angol referenciát, minden lenyomozható szóval ne aggódjak. Mondom: ezek szerint már itt dolgozom Nagy-Britanniában? Válasz:igen. Mondom: jó, de még tb-számom sincs mire ő: mondjam azt, hogy elhagytam. Na ekkor kellett volna visszakérni a pénzemet, oszt jól rávágni az ajtót de nem tettem meg csak hazáig martam magam, hogy mekkora egy barom vagyok! Nem szeretek hazudozni főleg nem egy idegen országban! Másnap korán reggel - 7 -kor!- küldtem egy sms-t: ne pályázzon a nevemben, mert ilyen kondíciókkal én nem tudom vállalni ezt a megmérettetést! Válasz: már elkezdte... Egyébként meg nem érti, mi a problémám, ő mindenre felkészített! (sic!)
Valószínűleg van egy konkrét számítógépes programja, amellyel a hirdetésekre válaszol. Hát azt a napot max. az ellenségeimnek kívánom! Folyamatosan csörgött a telefonom és ékes angolsággal jelentkeztek be az ügynökségek én pedig nem értettem szinte semmit! Belekérdeztek abba az önéletrajzba, amelyet még én sem ismertem(!) a végén már mindenkinek azt válaszoltam, hogy már találtam munkát, köszönöm az érdeklődést! Totál gáz volt és kaptam egy kisebb gyomorfekélyt, ill. a gutaütés is bekopogtatott néha... nem ragozom: úszott 50 fontom, munkám sem volt és még nem is reklamálhattam, hiszen az én hibám, hogy nem tudok jól angolul! Délután 5 körül megkaptam az angol CV-met ettől a drága jó embertől és ekkor derült ki, hogy én már 3 éve itt vagyok Londonban és úgy takarítok, mint senki más!!!! :D Mondjuk akkor egyáltalán nem találtam viccesnek a szituációt...
Ez volt tehát az első ilyen próbálkozásom és egyben az utolsó is mivel az a csaj, aki 150 fontot kér a szállodai munkaközvetítésért - igaz csak akkor kell kifizetni, ha felvettek - velem nem foglalkozott, mivel elmúltam 45. Mondjuk az ő szolgáltatása sem életbiztosítás, hiszen ha valamiért nem tudod teljesíteni az elvárásokat hamar kiteszik a szűrödet, oda a pénzed és még munkád sincsen! Szóval nem egyszerű!
Az iwiw-en találtam egy nevet és egy telefonszámot, egy szállodai munkákkal foglalkozó cégét. Felhívtam, beszélt magyarul is. Kedves volt, mondta menjek be. Bementem. Kiderült, hogy egy románokat kiközvetítő cégről van szó. Heuréka! Végre hasznát veszem a román nyelvtudásomnak! Nagyon kedves volt, kitöltetett egy jelentkezési lapot, referenciát nem kért, mondta nem reménytelen a dolog, menjek haza és ha nem jelentkezik hét végéig hívjam vissza hét elején. Nem jelentkezett, én napról napra őrlődtem itthon, hogy biztosan öreg vagyok már ehhez a munkához, meg minden itteni munkához,végül kedden felhívtam. Mondta, hogy jelenleg nincs semmi a számomra mert csak angolul jól beszélő takarítókat keresnek az 5 csillagos szállodáikba de legyek türelemmel. Jó! Volt egy másik ügynökség nevem is, gondoltam addig elmegyek azokhoz. Közben egy másik lakótársam szólt, hogy ahol ő dolgozik vanfelvétel, megkérdezi és szól. Újabb egy nap remény. Megkérdezte: nem volt. Pénteken - már éppen készülődtem a másik ügynökséghez - telefonáltak az előzőtől, hogy tudok-e szombaton reggel kezdeni, ha igen azonnal menjek be! Szó szerint repültem a boldogságtól! Leadtam az összes papíromat, mindent megbeszéltünk, pár szót még váltottunk, amikor szólt a másik hölgy, hogy mégsem kell mennem másnap majd szólnak hétfőn...
Na innen folytatom!