London és az ő turistái...

Akármerről nézzük: London egy Bábel! Minden szempontból. Nem csak azért mert szerintem nincs olyan nemzet, -na jó! talán egy-két még fel nem fedezett eső-erdei indián csoportot kivéve- amelyik ne lenne jelen az Egyesült Királyság fővárosában. Többségük természetesen dolgozik de vannak, akik turistaként jelennek meg. Egyébként innen szeretném üzenni a spanyoloknak meg az olaszoknak, hogy elvileg náluk válság van, tehát maradjanak otthon! Nagy valószínűséggel ugyanis ők nincsenek tisztában ezzel a mindenki számára nyilvánvaló ténnyel. Szinte falkában járnak Londonban és nagyon nehéz utánuk takarítani,mert - tisztelet a kivételnek - szinte kizárólag vásárolni jönnek. Először azt hittem, hogy a karácsony miatt vannak ennyien, aztán azt hittem, hogy a leárazások miatt, de most már nem tudom mit is higgyek, mert még mindig nagyon sokan vannak és állandóan esznek mag hajat mosnak! Valamelyik nap az egyik ilyen spanyolok lakta szobában kellett takarítanom. Komolyan mondom, az még nem lenne baj, hogy esznek,mert hát hol egyen, ha nem a szobájában, de azt nem értem, hogy a paprika magjait miért kellett rituálisan szanaszét szórni mindenfelé...elő kellett vennem Henryt is!
Na, szóval:Londonban nincs olyan, hogy ne legyenek turisták. A kedvenceim az ázsiaiak! Utánuk egyébként hasonlóan nehéz takarítani, mert ők is állandóan esznek és ők is több napot töltenek el a szobájukban. Szándékosan írtam ázsiait, mert nem tudom megkülönböztetni a kínait a japántól meg a koreaiaktól -még!- de egy biztos: ők is falkában járnak. A nagyon nagy többség kezében ott az elmaradhatatlan fényképezőgép és konkrétan mindent lefotóznak, ami szembe jön vagy megy. Szerintem,amit még ázsiai turista nem fotózott le, az nem is létezik. Elég murisak de ez nem zavarja őket, folyamatosan kattintgatnak: kép a buszról, kép a taxiról, kép a telefonfülkéről, kép a postaládától, kép a háttérben a Westminster Apátsággal, a Big Bennel, a szállodával, kép a járdáról, a fákról, a galambokról, a lámpaoszlopról..... szóval mindenről! Egy délután elég elcsigázottan várakoztam a buszra, amikor megállt mellettem két fiatal vagy japán vagy kínai. Kezükben az elmaradhatatlan apparát, na gondoltam itt mit fotóztok? Nem fogjátok elhinni: elkezdték fotózni a buszmegállót jelző táblát! Először azt hittem, egy fotó és kész! De nem; minden szögből lefotózták: alulról, szemből, srégen és persze készült egy közös kép arról, hogy állnak az oszlop előtt ketten... Majd behaltam a röhögéstől!
Persze a turistákon jó sokan meggazdagodnak Londonban, teljes iparág épült rájuk. Kedvencem a városnéző kisbusz, ezekből rengeteg van, persze ez is emeletes és csak negyed részig fedett, de minden turista örömmel fagyoskodik rajtuk amíg végignézik a nevezetességeket.
Munkába menet a Trafalgar környékén lehet látni a különféle, hát mívesnek éppen nem nevezhető szuveníreket - királynő, Lady Diana, királyi hintó fényképen, angol zászló,telefonfülke és emeletes busz formájú persely, stb - árúsító helyeket, ezek is szépen forgalmazhatnak.
Egy biztos: London kifogyhatatlan a látványosságokból és szinte biztos, hogy pár nap nem elég arra, hogy bebarangold! De gyönyörű!
Gyertek és nézzétek meg ha nem hisztek nekem!

Csak egy kis para! :D

Most megpróbálom feloldani azt a feszkót, amit az előző bejegyzésemben tettem. Ritkán szoktam nyilvánosság előtt kiakadni, rendszerint Ati a pofozózsák - szegény! - de komolyan kiakaszt néha ami történik. Én elismerem, ha valaki jobb nálam, a már egy másik kérdés, hogy megpróbálok én jobb lenni és ha nem sikerül -nehezen ugyan!de - beismerem a vereséget. Amikor ez a magyar nő idejött, nagyon hamar kiderült, hogy cinkelt lapokkal játszik. A bosszantó nem az, hogy gyorsabb, mint én, mivel ezt nem lehet egzakt módon mérni, a múltkor leírtak miatt. / szobák elhelyezkedése, ágyneműs szekrények száma, stb.stb/ Ami felbosszantott, az az, hogy belementem egy idióta versenybe és azt hittem, hogy amennyiben nyertesen kerülök ki belőle, majd engem is elismernek és ehhez nem kell olyan nemtelen eszközökhöz nyúlnom, mint pl. a suoervisorok seggének nyalása ezerrel. Konkrét példa: alig volt ott pár napja, amikor Florica szabadnapos volt és megkértek, hogy csináljam meg helyette a közösségi részt: recepció, öltöző,stb. Pluszmunka, pluszpénz, de ez olyan kiváltság, amelyet nyilván azért kapott Ő, mert már 3 éve kitart a hotel mellett. Erre a hölgyemény, nem tudván elfogadni a tényt, hogy nem ő kapta a többletmunkát, a magyar kislány segítségével elkezdte a hotel egyik helyettesének seggét nyalni, mondván, hogy ő nagyon szeret takarítani és szívesen vállal pluszmunkát szabadidejében! Azt hittem lefejelem a recepciós pult sarkát!
Másik példa: bejön reggel, még szoktunk kávézni meló előtt, magyar kislány benn - szerintem nincs húsz! - és jön a következő szöveg: Jaj, akárki! /itt a kislány neve/ annnnyyyira szééépeeen beszééélsz angolul, és ooolyaaan széép a haaangoood! meg te is olyaaan szééép vagy! hiába, te fiatal vagy még és szép is!
Na! hát ki nem okádik ennek hallatán? Mert speciel nekem forog az ilyentől a gyomrom! Végeredmény: ha megfeszülök sem kapok több szobát, mint ő, amikor a kis magyar lány van, hiába vagyok gyorsabb! Csak a derekam fáj meg az eszem áll meg! Meg elmegy a kedvem az egésztől... Ő pedig valamilyen rejtélyes okok miatt, mindig több szobát kap, mint én, ami pénz...
Sajnos közben más disznóságokat is megtudtam, más hotelekben dolgozóktól. Többek között, hogy a nagy 4-5 csillagos hotelekben valóban van borravaló, általában 5-10 fontot vagy ennél is több pénzt hagynak ott a vendégek a takarítóknak. És most kapaszkodjatok meg! A supervisorok, akik konkrétan tudják, hogy melyik szoba mikor ürül ki, körbejárják ezeket és begyűjtik a takarítók elől a pénzt!!! Köztük magyarok is!!! Hát szép kis summára tesznek szert, ha azt nézzük, hogy egy-egy ilyen szállodában naponta nagyon sok szoba kiürül! Nos, innen üzenem ezeknek a köcsögöknek, hogy költsék mind gyógyszerre!!!
Hát néha ezeken akadok ki, de mondom csak ritkán nyilvánosan! Ígérem, több nem lesz de a disznóságokat továbbra is közzé teszem.

Összegzés

Mostanában nem jelentkeztem de a blogírást megakadályozta, hogy most van a férfi kézi EB, így azzal voltam elfoglalva, hogy valahogy megnézhessem a meccset a neten, ami higgyétek el nem egyszerű. Ráadásul a hotelben sem úgy mentek a dolgok, ahogyan kellett volna, annak ellenére, hogy valóban eljutottam arra a szintre, hogy már nem küld vissza a kis déli lány. Az az igazság, hogy itt is pofára mennek a dolgok. Ha valakinek nem vagy szimpatikus akkor lehetsz te a világ legjobb takarítója, akkor sem fog szeretni. Ennek köszönhetően sikerült megkapnom a legrohadtabb szobabeosztást, naponta előfordul hogy tíz helyen kapok szobát és természetesen nem tudom hozni a kötelező 15 perc/ szobát. Erre jön az ügynökségtől a kis hölgy és nemtetszésének ad hangot, hovatovább megfenyeget: amennyiben nem tudom tartani a szintidőt, repülök. A másik nőt valamiért jobban kedvelik,mint engem. Persze neki három szinten vannak a szobái, két szekrénnyel, két porszívóval, így könnyű! És ha ez még nem lenne elég, berobbant a derekam és fájdalomcsillapítón élek, úgyhogy nem vagyok valami rózsás kedvemben... őszintén szólva...
Saját tapasztalat, hogy mivel kelet-európaiakkal vagy körülvéve, itt is ugyanaz a mentalitás érvényesül, mint otthon! A legtöbben a nyelvhiányt seggnyalással próbálják helyettesíteni és mivel nagyon fiatal kislányok a főnökeink, sokszor bedőlnek ennek. Ez ellen nem nagyon tudsz tenni, mondjuk én nem is akarok. De piszok rosszul tud esni, na!
Mindenesetre arra jó volt ez az egész, hogy megtanuljam: egyetlen pillanatra sem hiheted azt magadról, hogy mindent ki tudsz rázni a kisujjadból. Minden egyes nap újabb és újabb kihívás, soha nem lehetsz biztos abban, hogy nem hibázol. Lehet ugyan rutint szerezni és akkor csak abban az esetben nem végzel időre, ha minden pillanatban konkrétan elgáncsol valaki de ez a rutin, sajnos nem elég ahhoz, hogy mindig elégedettek is legyenek veled!
Hát most így első dühömben ennyit. Egy biztos:én nem adom fel! Soha!
Legközelebb talán majd pozitívabb leszek...remélem...

Tapasztalatok...

Megpróbálok minden olyan tapasztalatot összeszedni, amelyet eddig összekapartam, persze a teljesség igénye nélkül. Most én is olyat fogok mondani, ami engem is kihozott a sodromból, amikor még otthon voltam de sajnos be kell látnom, hogy igaz: mindenki próbáljon meg annyi angol tudást összeszedni kiutazása előtt, amennyit csak tud. Nem mondom, hogy ne lehetne úgy munkát találni, hogy nem beszéled jól az angolt de ehhez kivételes szerencse is kell. Sajnos egyre bővül a munkavállalók száma és egyre inkább azokat részesítik az ügynökségek előnyben, akik fiatalabbak és beszélik valamilyen szinten a nyelvet. Van olyan ismerősöm, aki most jött ki, kb. 2 hónapja a férjével együtt, mindketten 40 felettiek és szinte semmit nem beszélnek angolul. A férfi sehol sem kap munkát, a párja nagy szerencsével hoteltakarító lett de felhívták a figyelmét, hogy pótolja a nyelvbéli hiányosságait, mert kirakhatják! Szóval a tanácsom nem véletlen...
Én közben továbbra is szobalány vagyok, annak minden előnyével és hátrányával. A helyzet valóban sokat változott, mert mint említettem a déli kislány eddigi piszkálódásának színterét át tette a fürdőszobára. Ebből voltak kisebb villongások majd megoldódott a helyzet. Itt el kell árulnom egy apró titkot: tekintettel arra, hogy ez a nyomorult ügynökség szobaszámra fizet, az ember a konkrét haladás érdekében kicsit megpróbál cinkelni. Vagyis megpróbálsz munkafázisokat lerövidíteni, egyeseket kihagyni, ami ugye nem jó, de ésszerűnek tűnik abban az adott szituációban. Most ne arra gondoljatok, hogy nem takarítjuk ki a WC-t vagy valami hasonlóra, csak mondjuk arra, hogy az ember nem vikszolja órákig a csaptelepet vagy mondjuk a tusoló szűrőjében benne hagy egy hajszálat. Szerintem ettől még ugyanúgy tiszta szobát kap a vendég, aki valószínűleg londoni tartózkodása alatt nem szedi szét a tusolót és nem azon sopánkodik, hogy nem csillog eléggé a WC-csésze porcelánja! Persze annak, hogy ez a kislány ilyenné vált, sajnos vannak előzményei és sajnos nem örömteliek. Talán emlékeztek még arra a magyar lányra, aki már előttem is ebben a hotelben dolgozott. Nos Ildikó, mert ez a neve, elég érdekes jelenség volt: állandóan morgott, elégedetlenkedett, semmi sem volt neki jó. Bevallom agyi kapacitásának kicsi mértéke is hozzájárult ahhoz, hogy ne nagyon kedveljem és mindent amit mond, legalábbis kétkedéssel fogadjam. Ildikó egyébként úgy adta elő magát, mint valami veteránt a szakmában, aki röhögve megcsinál pár óra alatt egy rahedli szobát és mindenkinél jobban takarít. A román lányok jelzéseiből rájöttem, hogy nem minden lehet igaz abból, amit állít de jellemző a román mentalitásra, hogy nem ócsárolták, soha egy rossz megjegyzésük rá nem volt, csak amikor szóba került Ildikó, jelentőségteljesen legyintettek... Ennek ellenére ez a kis szerencsétlen kislány, amikor idekerült, gondolom nem akart konfrontálódni senkivel sem, főleg nem a régi takarítókkal, így Ildikó a nem ellenőrizendő kategóriába került. Vagyis megbízott benne... Nem kellett volna! Ildikó, akinek az ügynökség embere a fülem hallatára, szó szerint könyörgött, hogy ne menjen el, aki egy nyavalyás sarok kitakarításáért plusz órákat kapott, teljesen elszállt magától és azt gondolta, neki mindent szabad! Ildikó egy koszos WC-vel bukott meg - először... Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a kislány onnantól kezdve az ellenőrzése alá vonja. De a nagyon hülye ég ekkor sem gondolkodott - mondjuk nem is nagyon lett volna neki mivel! - hanem tovább arcoskodott, hogy majd ő beszél ezzel, meg azzal, neki ez a kislány nem parancsol! A supervisor pedig két nap múlva közölte vele, hogy vagy takarít, vagy repül! Ildikó nem vette komolyan a fenyegetést és ... repült! Reggel még megkezdte a munkát, délben elküldték haza! Mint kiderült: nem cserélte az ágyneműt csak ahol nagyon koszos volt és a fürdőszobái egyenesen kétségbeejtőek voltak! Ezt onnan tudom, hogy a távozását követően én és a kis supervisor próbáltuk rendet tenni utána. Ildikót az ügynökség még megpróbálta áttenni egy másik szállodába de a mi hotelünk vezetője addig ordibált, hogy végül meneszteniük kellett.
Ennek következtében a mi kis supervisorunk senkiben sem bízott meg. Bennünk sem, és minden egyes kis apróságot felnagyít. A múltkor pl. hosszas szemantikai vitát folytattunk arról, hogy mi a különbség a koszos és a nem elég fényes között és olyan szinten kiborított, hogy már nem tudtam mit csinálni, csak gúnyosan mosolyogni! Ez volt a baj: munka után összehívott minket, vagyis engem és egy másik magyar nőt, ki utánam került oda és ő sem tud angolul egy kummát sem - az elején napi 20 percemet vette el, hogy állandóan tolmácsolgattam neki - ; szóval brigádgyűlés volt, mert azt hitte, nem értjük amit mond. Másfél óráig magyarázta, hogy mit vár el tőlünk és akkor lezúgott, hogy neki van igaza! Az apró kis bliccelések, amiket az ember megpróbál beépíteni, - pl. nem súrolod az egész csaptelepet, csak ahol folt van - nem vezetnek semmire csak állandó vitát generálnak. Másnap aztán megfogadtam: mindent úgy csinálok, ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, tartson ameddig tart! És láss csodát! Nem tartott semmivel sem több ideig, mint amikor megpróbáltam a felét elcsalni! Szegény kislány, amikor meglátta a fürdőszobáimat, amelyek úgy csillogtak, mint Salamonnak azok a bizonyos testrészei, majdnem sírva köszönte meg és szó szerint azt mondta, hogy excellent... Bevallom, akkor nagyon elszégyelltem magam és azóta mindent normálisan csinálok!Következmény: sokkal könnyebben megy a munka is és ami a legfontosabb: nincs lelkiismeretfurdalásom...
/ Szolgálati közlemény: mielőtt valaki megszólna, tudom, hogy a linerporter az linen porter, csak amúgy jobban hangzik! :D /

Ati és az üveges...

Attila pályafutása Tony-nál sajnos nem tartott sokáig. Nem azért, mert Tony sérelmezte volna a királykéket, hanem azért, mert sajnos kiderült, hogy ez a munka nem állandó. Erre tehát nem lehetett alapozni londoni jövőnket, már azért sem, mert nekem még nem volt munkám. Kapóra jött egy itteni magyar, lakások kiadásával foglalkozó cég ajánlata, amelyik karbantartót keresett. Ati, bár nagyon szerette Tony-t, belátta, hogy ez a megoldás neki is jobb. Talán két-három napja állt alkalmazásban, amikor azt a feladatot kapta, hogy keressen üvegest!
Előre bocsájtom, hogy Ati ugyan járt angol tanfolyamra ám messze állt attól, hogy egyedül tárgyaljon egy londoni üvegessel. De nem lenne Ő, ha egy ilyen kis apróság eltántorítaná bármitől is, így - miután összeírt néhány mondatot, amire úgy gondolta, hogy szüksége lehet, reggel elindult üvegest keresni. A netről gondosan felírt három címet, amelyek közel voltak hozzánk. Azt tudni kell, hogy itt Londonban a külső kerületekben nem nagyon lehet kinézni a házakból, hogy konkrétan micsodák. Lehetnek lakóházak vagy műhelyek, vagy irodák vagy bármik. Attila, kis válltáskájával megérkezett az első címre. Az épület természetesen nem úgy nézett ki mint ahol egy üveges műhely székel de Ati úgy döntött körülnéz belül is, hátha... Bement és egy igazi angol néger takarítónővel találta szembe magát, aki megkérdezte: mit keres. Attila közölte, hogy eltört az üveg, mire a takarítónő nagy-nagy örömmel kezdte beljebb terelni, mivel a vállán található táskából arra következtetett, hogy párom az üveges. Amikor beljebb kerültek rövidesen kiderült, hogy valamilyen idős otthonban vannak, üvegesnek se híre, se hamva. Ati kezdte magát egyre rosszabbul érezni de nem szabadulhatott, követte a takarítónőt, aki beterelte a vezető szobájába! A főnök, miután szemrevételezte Attilát szintén megkérdezte, hogy mit óhajt? Ati, aki egyre rosszabbul érezte magát, újra elrebegte a bemagolt mondatot, vagyis hogy eltört az üveg. Hol?-kérdezte a főnök, mire a válasz: ebben és ebben az utcában. Az otthon vezetője megőrizte higgadtságát, mégiscsak Angliában vagyunk(!) és megpróbálta rövidre zárni a problémát: rendben van eltört az üveg, de maga honnan jött? - tette fel a kérdést Attilának, aki szorult helyzetében rávágta: Magyarországról...

Attila és az ezermesterkedés...

Számomra máig rejtély, hogyan adhatta a fejét életem párja arra, hogy ezermester legyen, bár a szükség nagy úr! A kezdeti nehézségek ellenére Ati mégis csak eljutott a megadott címre, ahol Tony várta, hogy ne kelljen gyalogolnia (!) a legalább 300 méterre található házig. Itt kezdte meg áldásos, 3 napos próbaidejét Attila, Tony saját házánál. Gondoltuk úgy van vele, hogy amennyiben hibázik valamit, mondjuk nem jól fest, inkább ezt kelljen javítgatni, mint azt a házat, amelyik a pénzt hozza!
Első lépésként Ati kapott egy hatalmas bozótvágót, hogy nyírja meg a sövényt. Ez már csak azért is rendkívül röhejes, mivel szegénykém igazi panelgyerek, életében nem volt kertje és földje is csak annyi, amennyi egy virágcserépben elfér! Sövényt pedig életében nem nyírt! Mindegy, Atit nem abból a fából faragták, akit az ilyen apróságok elriasztanak, nagyot sóhajtott és felemelte a sövényvágót... És láss csodát! - a szükség valóban nagy úr, mert Attilának elsőre sikerült a sövényt egyenesre nyírnia, Tony és kedves felesége legnagyobb elégedettségére. Meg a sajátjára... Ezután következett a fűnyírás, amiről Ati azt gondolta, hogy nem lehet nehezebb a sövény nyírásnál de rosszul gondolta. Természetesen... Tony kertje akkora volt, mint egy focipálya és ehhez pedig természetesen egy nagy fűnyíró dukál! A szerkezet akkora volt, mint egy kisebb hajó és semmivel nem volt ismeretlenebb párom számára, mint a korábbi eszköz... Még szerencse, hogy ért az ilyen műszaki kütyükhöz így rövid mustra után a fűnyíró vígan zötyögött, végén Atival! Igen ám, de azt Attila nem tudhatta, hogy a gyep - az a szép zöld! - nem a földből nőtt, hanem gyeptéglákból áll! A fűnyíró persze a nem avatott kezeknek köszönhetően fel is szakított mindjárt vagy hármat, amit Ati - miután gyorsan körülnézett, látja-e valaki - ügyesen visszanyomkodott és elrebegett egy imát, hogy maradjon is ott! :D
A kezdeti nehézségeket újabb követte: a mérges szömörcével való hadakozás közepette, egyszer csak leállt a fűnyíró! Ati megvizsgálta a szerkezetet és nagy megdöbbenéssel konstatálta, hogy a fene nagy igyekezetben elvágta a kábelt! ( Mondtam: ami megtörténhet az velünk meg is történik!) Ezt már nem tudta egyedül megoldani, kénytelen volt Tonyhoz fordulni, aki igazi angol hidegvérrel vette tudomásul a történteket és megnyugtatta Attilát, hogy már vele is előfordult ez a dolog. Közös erővel megjavították a fűnyírót és életem értelme vígan folytatta a munkát meg a hadakozást a mérges szömörcével, egészen addig, amíg a fűnyíró újra meg nem állt! Igen, mindenki jól gondolja: Attilának másodjára is sikerült elvágnia a zsinórt! Miután kiverte a hideg veríték, arra a döntésre jutott, hogy ezt már nem mondja el új főnökének hanem megoldja maga a problémát: beszaladt Tonyhoz és azt mondta, hogy elszakadt az előző illesztés. Kis füllentés de néha szükséges! Probléma megoldva, Tony fűnyírójának zsinórja kb. 20 centivel rövidebb de Ati most már körültekintőbb volt: a nyaka köré tekerte a madzagot. :)
Megpróbáltatásainak azonban még nem volt vége! A nap fénypontja csak most következett! Az angolok nagyon adnak arra, hogy minél kevesebb vegyszert használjanak a kertművészetben. Ebből kapott ízelítőt Ati: kapott egy kis seprűt és egy lapátot meg egy kartonlapot. Ezek segítségével a következő feladatot kellett elvégeznie: a kartonlapon ülve a ház előtti- meglehetősen nagy- területen található téglákkal kirakott részről ki kellett szednie a füvet. Hát szegény Atinak rendesen megnyúlt a tekintete! Életében nem gyomlált és mire végzett a kiszabott penzummal, teljesen kikészült! És ez még csak az első nap volt... A további napokban Attila számos rejtett tulajdonságára derült fény! Kiderült, hogy remekül tud ablak keretet csiszolni - létráról is! - ugyanilyen pompásan tud ablakot, ajtót meg bármit festeni, szóval csupa olyan dolgot, amit életében nem csinált. Természetesen én is tevékenyen részt vettem Ati munkáséletében. Nekem kellett ugyanis itthonról olyan mondatokat lefordítani, mint pl.: Bocs, Tony! Az autóban maradt a szendvicsem, meg ilyenek. Nyelvi nehézségek ugyan nem nagyon voltak, mert Tony rendkívül jó tanítvány volt: már az első nap végén tökéletesen megtanulta, hogy: mindjárt és köszi! :) Mondjuk Attila is gazdagabb lett pár angol szóval de a bonyolultabb dolgok elmagyarázása nem mindig sikerült Tonynak. Így amikor arról mesélt, hogy az egyik lakójának férjét ki kellett raknia, az ok megnevezésekor röviden csak annyit mondott: püf-püf the lady! - magyarul: verte részegen a feleségét. Egyszer egy meglehetősen nagy szerkentyűt cipeltek be az egyik házba és arra a kérdésre, hogy mi ez, rövid töprengés után annyit mondott: hhhu, vagyis bele lehelt a levegőbe. Ebből rögtön kiderült, hogy a szerkezetet hősugárzásra tervezték. :) Együttműködésük során Ati egyetlen egyszer nem értette pontosan Tony utasítását. Ennek következtében gyönyörű fehérre festette az egyik garázsajtót, második világháborús királykék helyett! De ennyi volt a legnagyobb baja..., szerencsére! :)))

Szösszenetek...

Bár Ati folyamatosan azzal zaklat, hogy írjak praktikus dolgokat a blogba most mégis olyan kis történeteket szeretnék megosztani, amelyek viccesek vagy érdekesek. Azt gondolom ugyanis, hogy a blog elsősorban az érzéseinket hivatott megosztani, persze a praktikum is kell csak nem most!
Ahhoz, hogy világosan értsétek a történeteinket tudnotok kell, hogy mi vagyunk az a fajta embertípus, akikkel mindig történik valami. Ez sajnos nem vicc, bár ennek folyamányaként rendszeresen kerülünk lehetetlen szituációkba! Mint például én...
Akkor történt, amikor az első ügynökségemhez mentem. Egyedül, mert Ati dolgozott. Irány a belváros, hevenyészett kis térképpel, amiről kiderült, hogy ennek alapján biztosan nem találok el abban a kis utcába, ahol az ügynökség székel. Sebaj, irány a kis pavilon, ahol persze kaptam egy kis térképet - ingyen! Ennek segítségével -kisebb-nagyobb kitérőkkel - elnavigáltam magam a pontos cím közelébe, egésze a Közlekedési Múzeumig. - Praktikus ajánlat: lehetőleg nézz ki valami nagy vagy híres épületet annak a címnek a közelében, ahová mész, így lesz egy kapcsolódási pontod ha elkavarodsz! - Onnan felhívtam az ügynökség munkatársát, aki sajnálkozva mondta, hogy még nagyon messze vagyok a céltól! Ekkor találkoztam először ezzel a csak angliai dologgal: a nagyon messze konkrétan kb. 100 méter volt... Mondom: Úristen! Mi lenne ha tényleg nagyon messze lennék? :) Cím és épület tehát megvan.Igen ám! De nem találtam a bejáratot és az ügynökség tábláját sem találtam sehol. Megoldom, gondoltam és lementem egy lépcsőn, amely valamilyen alagsori részbe vezetett. Ott azonban nem tudtam bejutni sehova, így vissza battyogtam a járdára. Tanácstalanul ácsorogtam, amikor jött egy fiatalember, aki engem kérdezett arról, hogy hol lehet ez az ügynökség, mondom: én is azokat keresem de nem sok sikerrel. A srác az én gondolatmenetemet követte: ő is lement a lépcsőn és pedig ezen felbátorodva utána, hátha talál valami megoldást. És ekkor követtem el a nagy hibát! Ezek a kis lejárók nagyon kis helyes, úgy mellmagasságig érő vaskerítéssel vannak körbevéve, tetejükön kis dárdákkal, szintén vasból. Mivel már ketten voltunk, nagyobb biztonságban éreztem magam és a kaput akkurátusan betettem magam után. A srác közben körbenézett és ugyanarra a megállapításra jutott,mint én azt megelőzően: itt nem lehet bejutni. Elindultunk kifelé de a kapu nem nyílt! Ekkor vettem észre, hogy a kapu... elektromos és sehogy sem nyílik! A srác rám nézett, én ártatlan tekintettel vissza rá, mondván:én nem csináltam semmit! Nem hitt nekem, de nem sokat teketóriázott: fellépett egy kiszögelésre és átvetette magát a kerítésen. ÉN pedig fogoly lettem, konkrétan! A saját hülyeségem foglya!
Ati természetesen ekkor telefonált, röviden letorkoltam, mondtam: nem érek rá beszélgetni, éppen szabadulok... Persze nem érte be ennyivel, elkezdett kérdezgetni de én kinyomtam a telefont és azon töprengtem, hogyan jutok ki innen? A lehetőségek meglehetősen szűkösek voltak: egyedül sehogy! Az utca egy nagyon forgalmas helyen volt, mellettünk egy nagy piac vagy mi. Kicsit csepergett az eső én pedig magas sarkú csizmában voltam, aminek gumi volt a talpa vagyis enyhén csúszott a nedves vason. Mellettem - karnyújtásnyira - egy kávézó volt, a teraszon vendégek üldögéltek. Az első tervem az volt, hogy átmászok én is a kerítésen, elvégre gyerekkoromban minden fát megmásztam, és bár eltelt néhány év fog ez menni most is! Erről az első lépés után letettem mert attól féltem, hogy felnyársal a kerítés és már láttam a másnapi vezető híreket: egy meglett korú emigráns nőt nyársalt fel a vaskerítés London belvárosában, miközben munkakeresés közben bezárta magát egy alagsori udvarba. Nem elég azonban, hogy szorult helyzetben voltam, Ati folyamatosan csörgette a telefonomat és a következő - a helyzethez egyáltalán nem illő, hülye kérdéseket tette fel: Mit csináltál már megint? Hogy lehet valaki ilyen idióta? Hogy jössz most ki onnan?
Hát hogy? Hát egyedül sehogy! - gondoltam, miközben lázasan törtem a fejem a helyzet megoldásán. Küldtem az ügynökség munkatársának egy sms-t , mert a telefont nem vette fel, hogy némileg kések mert bezáródtam, gondoltam csak meg kell neki magyarázni, hogy a következő két napban miért nem jelentkezem. Aztán lementem a lépcsőn és bekukucskáltam az ablakokon, hátha észrevesz valaki és kisegít szorult helyzetemből bár a sűrű függönyök miatt nem voltam biztos abban, hogy kiket zavarok: dolgozó embereket vagy békésen ebédelgető angol úriembereket? Mindegy - gondoltam - ne egyenek, amikor én itt raboskodok! - és elkezdtem dörömbölni az ablakon. Ati közben taktikát váltott: mivel a telefont nem vettem fel, így sms-kel bombázott, a hagyományos, egyáltalán semmire nem használható kérdésekkel, mint pl.: Mit csinálsz?
A dörömbölés megtette eredményét: kiderült, hogy egy iroda ablakait verem. A bent lévők széles gesztusokkal mutogatták amit már egyébként is tudtam: nem itt van a bejárat, menjek vissza. Mondtam: mennék én de zárva van az ajtó valakinek ki kék nyitni. Ekkor kis zavar támadt, látható volt, hogy ennek a problémának a megoldása meghaladja a képességüket. Gondoltam, hagyom őket gondolkodni, már csak azért is, mert közben felhívott az ügynökség munkatársa érdeklődve hogylétem felől meg persze azért is, hogy megtudja, hogyan sikerült rabbá tennem magam. Mondtam, most talán nem ez a lényeg, hanem az, hogy valaki kimentsen innen, mert egyre inkább kétségbe estem ha arra gondoltam, hogy honnan vakarják elő azt az embert, akinek van kulcs ehhez az átok kapuhoz! A hölgy is kétségbeesett - heuréka! Atival együtt már hárman pánikolunk! - én pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy akkor átmászok a kerítésen... legyen miről írniuk a lapoknak! Ekkor valami lármát hallottam a hátam mögül. Először nem tulajdonítottam jelentőséget neki, csak ácsorogtam és topogtam mint az a bizonyos galamb, aztán újra hallottam, hogy: Halo, halo!!! Végre észrevettem egy fiatal hölgyet, aki a hátam mögötti, a járda szintjén található épületből integetett:NEKEM! És mit tesz Isten! Felberregett a kapu elektromos zárja... és én újra SZABAD voltam!!! :)))
Azt most nem írom le, hogy Ati miket mondott, amikor hazaértem de szerintem a mai napig azt gondolja,hogy ez a kis incidens közrejátszhatott abban, hogy az ügynökség nem vett fel.
Naná!! Ha valaki ennyire idióta??? :))))

Mélypont...

Azzal fejeztem be, hogy az ember az első holtpont után eljut a másodikhoz... Nos, most éppen ebben leledzem. Ez konkrétan azt jelenti, hogy már sokkal gyorsabban dolgozom de valamiért még mindig nem működik a dolog gördülékenyen. Ennek ellenére örömmel jelenthetem, hogy az elmúlt héten sikerült beállítanom saját egyéni csúcsomat: 9-től délután fél négyig 21 szobát csináltam meg! :) Igaz taccsra vágtam magam a szabadnapom előtt, még most is nyögöm. A hatékony munkavégzést a szobalány számára nagyban meghatározza, hogy milyen szobákat kap és természetesen nem is én lennék, ha ezzel is minden rendben lenne... A dél-európai supervisor - szándékosan nem írom le az ország nevét, egyelőre még ott dolgozom, a lényeg, hogy válság van benne, mármint az országban - szóval ez a kislány - huszonvalahány éves! - nekem rendszeresen úgy osztja a szobákat, hogy azok még véletlenül se legyenek egy helyen vagy pedig leküld az alagsorba, ahol csupa kicsi szoba van. Jó, az ember egyszer-kétszer elvisel, aztán már előre tiszta ideg, aztán üldözési mániája lesz, majd elkezdi utálni az illetőt...most éppen itt tartok. Ma például a hotel valamennyi öt emeletén volt szobám, cikk-cakkban persze, nehogy már egyszerű legyen(!), úgyhogy egész nap azon elmélkedtem, hogy miért utál ez a lány engem ennyire? Lehet persze, hogy nem utál, csak nincs tisztában a szoba elosztás rejtelmeivel de engem kifejezetten irritál és akkor még finoman fogalmaztam... Amennyiben ilyen lelkiállapotban dolgozol, úgy a tested is ennek megfelelően reagál, magyarul alig bírsz felemelni egy rohadt paplant! Ennek ellenére hoztam a szintet de iszonyú kínok között. Egész nap duzzogtam, a nap végén a kislánynak is feltűnt, meg is kérdezte, hogy csak nincs valami bajom? Mondtam: semmi, azt nem mondhattam amit konkrétan gondoltam! :D
Persze azért történnek jó dolgok is! A hotel vezetése elunta az említett supervisor, már-már elviselhetetlen kukacoskodását a foltok megítélésével kapcsolatban! Talán már mondtam, hogy számára a legkisebb folt vagy pötty is maga volt a vég! Rosszabb volt mint egy helyszínelő: próbálkoztam a jelentéktelen kis pöttyök eldugásával de szétszedte az ágyat darabokra és tutira megtalálta! Végeredmény: csere. A dolog azonban nem csak minket, szobalányokat érintett rosszul hanem az arab mosodát is, amelynek a vezetője - egy idősebb arab úriember - az utóbbi hetekben egyre többször látogatott el hozzánk és cseverészett el a szintén arab menedzsmenttel, gondolom arról, hogy mi a francnak küldjük vissza a tiszta ágynemű igen jelentős részét? Mert persze van benne olyan, amely valóban nagyon hajas,koszos vagy szakadt. Az ember ezeket automatikusan kiválogatja. De a kislány áldásos tevékenységének köszönhetően az elmúlt héten eljutottunk arra a pontra, hogy délutánra már elfogyott az aznapi készlet! A linerporter - akinek a feladata az ágynemű kiosztása, adagolása és összegyűjtése, majd megszámlálása és bezsákolása - a haját tépte és átkozta a supervisor kislányt, többször megjegyezve, hogy biztosan fejre ejtették kiskorában vagy valami más súlyosabb trauma érhette! Ennek hangot is adott a hotel helyettes vezetőjének, aki magához rendelte a supervisort és néhány általa koszosnak ítélt ágyneműt, mondván: mutatná meg hol a folt??? Szegény kislány megizzadt rendesen mire megtalálta az inkriminált pöttyöt, mire a menedzser meghozta a verdiktet: ezeket a foltokat mostantól nem nevezzük foltnak! A supervisor, szegény összeomlott, el is ment mindjárt szabadnapra - kettőre! :) - mi pedig imába foglaltuk a menedzser nevét!
Az örömünk nem tarthatott sokáig! A supervisor visszatért és most már nem az ágyneművel foglalkozik - ma legalább négy pöttyösöm átment! :) - hanem a fürdőszobával...mert ott is vannak pöttyök... a fenébe! De nem adom fel! Hátha abba is beleszól a menedzsment...:D

További részletek...

A szobalánynak sok ellensége van, megpróbálom sorba szedni őket. Kettőt már említettem: az időt és a suprvisort de sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy ezzel még nincs vége!
A szobalány következő legnagyobb ellensége: a FOLT! Amelyik, természetesen mindig abban a pillanatban kerül elő, amikor a leginkább nem számítasz rá és mindig akkor, amikor már felküszködted a huzatot a paplanra. Ha az ágynemű egyik oldala foltos, mérget vehetsz rá, hogy a másik oldala is az lesz...ha nem akkor ki lesz szakadva. Tegnap nekem a - szerintem- legkisebb szobában 5 paplanhuzatból 4 volt defektes. Közel álltam az agyvérzéshez...
A szobalány másik nagy ellensége: a HAJSZÁL(ak)! Na, ezek aztán mindenhol ott vannak! Kezdve az ágyneműtől a fürdőszobáig. Megmondom őszintén, a mai napig nem értem: valaki idejön Londonba, mondjuk shoppingolni, mondjuk két napra, ebből egy éjszakát a hotelben tölt. Ez idáig rendben van. De ha valaki megtudja magyarázni nekem, hogy miért kell ez alatt az egy éjszaka alatt hajat mosni...??? Ahelyett, hogy elmenne várost nézni, de nem!Mikor meghallom a folyosón a hajszárító hangját,már rángatózik az arcom! :)
A szobalány ellensége: a POR! Jön mindenhonnan: légkondiból, ágyneműből ég tudja honnan! A küzdelem, hogy megszabadulj tőle, folyamatos, az eredmény kétséges és egyáltalán nem tartós!
Következő ellenség: a LÉGKONDI! Nem is akármilyen! A testhőmérsékleted ugyanis már ez első szoba befejezését követően eléggé megugrik, így amikor felhevült testtel gyanútlanul belépsz a következőbe, az olyan érzés, mintha egy frigóba mennél be. Így nem kell sok egy alapos megfázáshoz, amely aztán tartóssá is válik és nagyon nehezen szabadulsz tőle. Otthon húsz év alatt egy nyomorult influenzát nem sikerült összeszednem, itt a második héten megfáztam, aztán még egyszer és még egyszer... Ez sajnos nem hotelfüggő, mindenütt így van! Megkérdeztem!
A szobalány ellenségei közé lehet sorolni: a trehány vendéget, a több napig a szobában tartózkodó vendéget - ne tudjátok meg! -, az állandóan elfogyó WC-papírt, tusfürdőt, kézmosót, szemetes zsákot, stb., stb....
A szobalányoknak két barátja van. Az egyik a linerporter, ha jól bánsz vele. A linerporter az, aki gondoskodik a mindennapi ágyneműről és ha jóban vagy vele, vagyis nem rohangálsz beárulni, mert mondjuk nem hozta azonnal a cuccost akkor mindenben segítségedre lehet a továbbiakban. Például segít lehúzni az ágyneműt, így ő is halad, meg te is. Szóval velük nem árt jóban lenni! :D
A másik barát: Henry! Sajnos Henry nem egy angol lord, fehér lovon. Henry egy mezei porszívó. Valószínűleg egész Angliában ez az egyfajta létezik, mert mindenütt ugyanezt használják. Maga a készülék kerek, gurul és az angolok humorérzékére jellemzően van szeme, szája és az orra helyén van a cső. Leginkább a Mikrobi kis robotjára emlékeztet és azért szeretem, mert ha előkerül az azt jelenti, hogy nincs több szobád aznapra! :D
Összegzésképpen azt mondhatom, hogy amennyiben szobalány akarsz lenni, légy türelmes és próbálj meg másképpen gondolkodni. Fogd fel az egész melót úgy, mint egy megmérettetést amelynek a végeredménye egy szép, tiszta szoba. Nagyjából akkor rázódtál bele igazán a munkába, ha már nem kapsz infarktust attól a ténytől, hogy 20 szobát kapsz egy napra, amikor nem letámadod a munkaterületed, hanem megtervezed a munkádat. Nálam az a hatodik héten következett be, valamiért átállt az agyam és már nem hadakoztam a meló ellen, hanem azt éreztem, hogy már képes vagyok megfelelni az elvárásoknak. Persze buktatók mindig vannak, mert amikor eljutsz a fent említett emelkedett állapotba, akkor nagyképű leszel és a következő időszakban semmi sem fog sikerülni! A problémát most orvosolom, de nem egyszerű feladat...:D

Újabb praktikus tanácsok,leendő szobalányoknak...

Korábban említettem az iszapbirkózást, nem véletlenül. Az elején valóban azt érzed, hogy szemben úszol az árral és ez valóban így is van. A küzdelem valójában addig tart, amíg ki nem alakul a saját ritmusod, amíg rá nem érzel a dolog ízére, hogy úgy mondjam. Senkit nem akarok azzal áltatni, hogy az a folyamat gyors, nálam például még mindig tart pedig már 8 hete dolgozom! Úristen! Kimondani is sok...
Nekem az első két hét alatt sikerült beszereznem szinte minden fajta sérülést: tövig beszakadt a körmöm, felhasadt a bőt a hüvelykujjam ujjbegyén, a nyomorult balerina cipő pedig úgy feltörte a lábam, hogy menni is alig bírtam nem hogy takarítani. Mindenütt kék-zöld foltok bizonyították a napi küzdelmet az ágyneművel, a porszívóval és más egyéb tartozékokkal. Hol volt már a napi smink - kis ceruza, kis pilla spirál, amikor konkrétan is úgy néztem ki, mint egy kivörösödött őrült, akiről ömlik a víz! Már csak a fekete festék hiányzott volna és nyugodtam elmehettem volna bozótharcosnak, tuti felvettek volna! :D
Nem tudom hány liter folyadékot veszítettem napközben de biztosan nagyon sokat, mert a vízpótlásom az felszökött az egekbe. Otthon, már koromnál fogva is volt egy kis súlyfeleslegem, nem sok, csak pont annyi, ami már zavaró. Nos ennek leküzdéséhez itt nem kellett natur joghurt, meg: estehatutánnemeszem koncepció! Pikk-pakk ledobtam a felesleget, nyugodtan ehetek éjszaka is bármit, meg sem látszik rajtam. Másnap úgyis lemegy, mit megy! - lerohan rólam. Már annyira szembeötlő a diferencia, hogy a lányom is rám szólt:egyek rendesen! :) A szolgálati gatyámból gyakorlatilag már kiesek, persze, mert amikor vettük hallgattam Atira, hogy kényelmes legyen a gatya, ne feszüljön. Hát most nem feszül és gyakorlatilag csak akkor találkozom a nadrág anyagával, mikor legugolok vagy rohanok a lépcsőn! :)
Legközelebb innen, most alvás, mert holnap újra munka...hurrá!!!!