A teljes tanácstalanság....

Ezzel a érzéssel sajnos mindenféleképpen találkozni fogsz ezen a helyen és egyáltalán nem biztos, hogy segítség nélkül átbillensz a holtponton. Nekünk jó, hogy ketten vagyunk mert ha az egyikünk átmegy depibe a másik segít neki. Az is jó ha előveszed az öniróniádat és a humorérzékedet, különben nem megy a dolgok áttekintése vagy legalább is zavaros lesz. Bennük szerencsére mindkettő megvan, ha kell tudunk saját magunkon vagy a másikon rötyögni!
Szóval mi azt hittük, hogy majd fogjuk magunkat, besétálunk az agencyk-be és hipp-hopp találunk munkát. Nem állítom, hogy ez nem így működik másoknál de én arra vállalkoztam, hogy azt írom le, amit mi tapasztaltunk és tettünk! Tehát ez a mi verziónk így két hét után, aztán lehet, hogy a jövőben már sokkal okosabbak leszünk! / Ezt persze így konkrétan nem merem előre bevállani!/ Kezdem Ati munkakeresésével! Neki itthonról intéztek munkát, egy angol úr keresett ezermestert, potom 50 fontért közvetítették neki a munkát. Mondjuk ennyit megér, hogy az ember ne a bizonytalanra jöjjön ki. Tehát a lényeg, hogy itt minden "segítségért" fizetned kell!
Tony-val a kapcsolatot telefonon kellett felvenni még otthonról és ez már elég érdekes feladatnak ígérkezett, mert angol nyelvtanfolyam ide, oda: Ati annyira izgult, hogy szinte magyarul is elfelejtett! / Mondjuk én sem jeleskedtem volna a helyében! :) / Végül megoldottuk a helyzetet: a lányom felhívta Tony-t, elmagyarázta neki, hogy egy héttel később jövünk, tud-e várni? Tony mondta, hogy igen de mihez ért, mire a lányom: mindenhez! Ezzel Ati sorsa megpecsételődött! Péntek délután megérkeztünk, szombaton délután minden bátorságunkat összeszedve felhívtuk Tony-t, aki - jó angolhoz híven, hála a nagyon jó istennek! - természetesen nem vette fel a telefont, viszont rövidesen küldött egy sms-t! Olvasni szerencsére tudunk, így megtudtuk, hogy hétfőn du. meglátogat minket! Kicsit megnyugodtunk, nincs veszve minden!
Elérkezett a nagy találkozás! Ati összeírt néhány mondatot amire úgy gondolta, hogy szüksége lehet és a megadott idő előtt pár perccel kimentünk a ház elé, ahol legnagyobb meglepetésünkre már ott találtuk az urat, aki hamisítatlan angolsággal köszöntött minket! Mi annyira már nem voltunk magabiztosak de ketten együtt kiókumláltuk, hogy mit kérdez, szerencsére mindent megértettünk, Ati elhadarta a betanult szöveget. Sokat nem líráztunk, Tony mondta, hogy ok., van-e busz-menetrendünk? Természetesen nem volt de a párom mondta, hogy van net! Hurrá - mondta Tony - majd betömegeltünk a lakószobánkba, hogy megnézzük, hogyan juthat el másnap Attila a megadott címre. Eddigre azonban olyan szintre emelkedett az izgatottságunk, hogy konkrétan remegett a kezünk és Attila ebben az idegállapotban az ÉN lap-topomat nyitotta fel, amelyről tudni kell, hogy a billentyűzete nem egészen olvasható, mivel én írásra is használom!!! Ekkorra azonban én már nem voltam a szobában mert Tony aggódott az autója miatt, nem azért mert ellopják, hanem mert nem volt parkolócédulája, így előzékenyen felajánlottam, hogy kimegyek őrizni a Mercit. /Jobb is volt így, mert az ember nem szeret élete párja előtt bénázni; én sem szeretem ha Ati hallja, amint rossz angolsággal szerencsétlenkedek!/
Szóval a lap-topnál hagytam abba: ott álltak ketten és szemlélték a billentyűzetet amelyen nem látszik elág sok betű, de hát én vakon gépelek, nekem nem kell! A két férfi persze feladta, Tony inkább felírta a címet, meg a busz számát, majd mint aki jól végezte dolgát: távozott! Az első lépést megtettük... de még hátra volt egy-kettő!
Londonról tudni kell, hogy a közlekedése elég bonyolult, ahhoz hogy tájékozódj elengedhetetlen a post-cod, mert minden kerületnek, városrésznek más-és más. Az utcanév semmire sem jó, mert sűrűn előfordul, hogy ugyanazzal a névvel mondjuk 40-szer találkozol. Nos Atinak másnap reggel fél 10-re kellett mennie, egy Green Man Pub nevű műintézmény elé! Megvolt a városrész neve a busz száma... de nem találtunk Green Man pub-ot! Vagyis találtunk, kb 30-at, de egyik sem volt azon a városrészen!!! A Google-map-pal pásztáztuk a környéket - ez jó, mert minden istenverte kifőzdét is megtalálhatsz vele! - ketten gúvasztottuk a szemünket, ami a monitortól már olyan piros volt, mint a házinyúlé - és egyszerűen nem találtuk! Kb. 3 órás közös erőfeszítés után Attila úgy döntött: sms-t ír Tony-nak és belátja, hogy egy balfék de nincs meg az a rohadt kocsma! Addigra az idegesség a tetőfokára hágott, így szerencsére az sms-t a drágám saját magának küldte el, majd teljes letargiában beírta a Google-keresőbe a pub nevét. És mit tesz isten: ott viribolt az a dög kocsma, csakhogy a pontos neve THE Green Man Pub volt, ezért nem találta a rendszer... SMS Tonynak- akkor derült ki, hogy az előzőt meg sem kapta! :D - mi boldogan ölelekeztünk: végre minden akadály elhárult, Ati mehet próbamunkára!
Másnap reggel pontban 6.50-kor kaptunk sms-t Tony-tól, hogy vészhelyzetet kell megoldania, Attila maradjon otthon...

kezdés....

Kezdésnek először szokd meg az új lakhelyedet,amely remélhetőleg még sokáig az is marad! Szándékosan írok lakhelyet mert ezt - akárhogy is szépítjük, otthonnak nem lehet nevezni. Londonban minden ház öreg - még nálam is öregebb és ami rendkívül érdekes, hogy minden utcában egyforma a kivitelezése. Hogy miért arra még nem sikerült rájönnünk de ez van. Egyik jobban karban van tartva, másik kevésbé; ahol mi lakunk az nagyjából karban van tartva. Mindenesetre elég sokkoló volt, amikor megérkeztünk és hirtelen ráébredünk, hogy mostantól fogva ez a picike szoba - ami baromi sokba kerül! - lesz a birodalmunk. Bevallom hősiesen: majdnem elbőgtem magam! Annak ellenére mondom, hogy ez a kecó ezerrel jobban néz ki, mint amit más ügynökségek kínálnak: tehát nem esik szét a szekrény,nem futkosnak csótányok, kert is van és mégis.... Hirtelen olyan mintha Liliputba csöppentél volna, minden sokkal kisebb, minden sokkal szűkebb mint az addigi élettered!
Megérkezésünkkor az ügynökség munkatársa várt minket és úgy ahogy voltunk loholtunk utána szerződést írni, paplant párnát venni, közlekedési kártyát kiváltani...aztán otthagyott minket az utca közepén és hazarohant, mivel lejárt a munkaideje. Mi meg ott álltunk Atival ketten, a péntek délutáni csúcsban és nagyon szerencsétlennek éreztük magunkat!!!
Nagynehezen visszataláltunk a szállásunkra, ahol továbbra sem sikerült szocializálódnunk, mert az első ember akivel összetalálkoztunk és bemutatkoztunk, ahogy illik a következőt válaszolta: "Most erre mit mondjak?" Gondoltuk:esetleg a nevedet... de mindegy, a srácot azóta csak reakciósnak hívjuk magunk között. A többiek már kedvesebbek voltak és szerencsére van itt egy fazon, aki még nálam is idősebb egy évvel!!! Ettől függetlenül a többségében huszonévesek konkrétan úgy néztek ránk, mint valami idiótákra, valami lenéző félmosoly bujkált a szájuk körül mintha azt gondolták volna: " Mit keres itt ez a két vénség?" Nem voltak sem túl közlékenyek sem túl segítőkészek, nos ez azóta sem nagyon változott. Itt mindenki éli a maga kis zárt világát, nem mondja meg, hogy hol dolgozik, nem mondja meg, hogy hova menj munkát keresni, itt mindenki elfelejti, hogy ő is elkezdte valamikor ezt az egészet és talán nem mindenki számára egyértelműek itt a dolgok! Ez nagyon zavart és most is zavar, bár Ati szerint üldözési mániám van! :D Ezt utáltam azokban az internetes bejegyzésekben is és most is utálom amikor valaki, aki itt van mondjuk egy hónapja elkezdi osztani az észt és mindenkinek azt irkálja, hogy munka van dögivel csak menni kell utána! Igen, menni, csak azt nem írják oda, hogy hogyan??? Mert nem mindegy. Egy ekkora városban az ember teljesen elbizonytalanodik, nincsenek kapaszkodói és ez elég lehangolttá tudja tenni az embert...sajnos!
A környékünkről még annyit, hogy itt elvétve látsz angolt. Tele van az utca négerekkel, indiaiakkal, arabokkal meg az Isten tudja hányféle nációval! Ha előítéleted van, ne ide gyere! Az olyanok itt nagyon rosszul érzik magukat, mint pl. ez a reakciós gyerek is, ai első este elkezdett szónokolni arról, hogy mennyi szedett-vedett népség van erre, akik csak szaporodnak, igénytelenek és egyébként csak azért vannak itt, hogy őt idegesítsék...Azt már nem tette hozzá, hogy megérkezésünkkor a konyhában és a fürdőszobában olyan állapotok uralkodtak, hogy majd elhánytuk magunkat és azóta is ő az egyetlen, aki mindig ugyanabban a nadrágban jár és soha nem pakol el maga után. Viszont jajong a magyarságért, amelyet otthon felfalnak a szaporodók... Hát ilyen emberrel mondjuk nekünk sok beszélni valónk nincsen, nem is nagyon keressük egymás társaságát, szerencsére! Itt Londonban nem sokat számít, hogy honnan jöttél és otthon mi voltál. Egy dolog számít: mennyire tudsz angolul és mennyire találod fel magad. Meg kell mondjam, hogy én az utóbbi dologban még nem jeleskedem de remélem ezen a héten feltalálom magam! Muszáj lesz!

Érkezés...

Luton egy picike reptér London közelében. Az első meglepetés ami itt érhet, az az időjárás, nem véletlenül lehet beszédtéma az angolok között már évszázadok óta! :) Az ember arra készül, hogy itt minden hideg meg ködös és ha még nem járt itt, úgy is öltözik! Hát nem kellett volna!!! A megérkezésünkkor olyan meleg volt, hogy megijedtem: miért nem hoztam rövid ujjú cuccot is magammal! Nos, azóta is ebben az ellentmondásban vagyunk, mert London - a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem hideg, sőt! Még ha borult az idő, akkor sincs hideg, az otthoni értelemben! A bőrkabát mondjuk jó, de alá egyáltalán nem kell beöltözni, mert perceken belül folyik rólad a víz! Legalábbis, így ősszel nem, a telet meg majd remélem lesz lehetőségem megírni! :)
Miután megtaláltuk az autónkat és lehámoztuk magunkról a fölösleges ruhadarabokat azt váruk, hogy egyszer csak ott hever előttünk az brit főváros de nem ez történt! Meglehetősen hosszú autókázás után egyszer csak elkezdtek szaporodni a házak de sehol egy felhőkarcoló vagy valami, ami arra utalna, hogy egy tízmilliós nagyvárosban lennél. Hirtelen úgy éreztük magunkat, mintha valami díszletbe pottyantunk volna egy filmezés során: elkezdtek jönni velünk szemben az egyszintes angol sorházak, tipikusan egyformák, már-már unalmasak! Van amelyik szebb van amelyik csúnyább de mindegyik egyforma! Nagy-London, mint egy szégyenlős öreg hölgy, rejtve maradt előlünk! Később rájöttünk, hogy meg kell küzdened ahhoz, hogy megláthasd!
Igazából nem volt mit csodálni és ez picikét lehangoló volt. Leginkább azon izgultunk, hogy a mi szállásunk vajon jobban vagy rosszabbul néz-e majd ki mint azok a házak, amiket addig láttunk? Végül, követhetetlen útvonalat bejárva, késő délután megérkeztünk a szállásunk elé! Hát elég lehangoló élmény volt... elsőre. :( Erre fel kell készülnöd még otthon de rájöttem, hogy ez mit sem ér, mert maga a valóság itt válik kézzelfoghatóvá. Mondjuk, aki esetleg volt koleszos, - pl. az egyetemen - mint jómagam - nagyjából el tudja fogadni a helyzetet ha kellő iróniával tekint mindenre.Ehhez azonban idő kell hiszen az én esetemben elmúlt már 30 év és hát az ember vagy visszafiatalodik, nagy hirtelen vagy kétségbeesik.. Ez utóbbit nem ajánlom!
Ne értse senki félre amit írok mert nyilván nem 5 csillagos szállodát vár az ember! De egy bizonyos életkor felett szerintem elég nehéz azzal szembesülni, hogy össze leszel zárva 8 idegennel és már nem élhetsz úgy mint otthon, ahol azt engedsz be a lakásodba vagy a házadba akit Te akarsz.

Nagy utazás.....Presser után szabadon! :D

Röviden megpróbálok mindenkit felkészíteni az utazásra, főleg azokat,akik még nem repültek. Ati is ezek közé tartozik és hiába nyugtatgattam, hogy minden gép földet ér valahogy, nem lehettem túl meggyőző mivel ragaszkodott az utasbiztosításhoz. Ha lezuhanunk, legalább a kölkök örököljenek valamit utánunk! :)
Szóval megindultunk nagy erőkkel korán reggel, hogy legalább a indulás előtt 2 órával a reptéren legyünk. Muszáj elmondanom, hogy Ati vonszolta a két nagyobb bőröndöt, amelyek gurultak ugyan de a súlyuk miatt folyamatosan felborultak. A nyakába akasztva himbálózott még a degeszre tömött lap-top táska, így leginkább egy volgai hajóvontatóhoz tudnám hasonlítani de nem mertem elénekelni neki az " ehej úhnyemet" mert így is elég rondán nézett rám! :D
Bezörögtünk Ferihegy I-re, ami azért jó, mert nem kehet benne eltévedni! Még kezdő utazóként sem! Ati azzal leplezte idegességét, hogy folyamatosan a légitársaság kisasszonyát zaklatta különféle kérdésekkel. A biztonsági kérdéseknek mindenki otthon utánanézhet a neten, mit vihet magával a kézipoggyászban, így ezzel nem untatok senkit. Viszonylag gyorsan becsekkoltunk és elindultunk a 10-es kapuhoz ahol először azt hittük, hogy rossz helyre álltunk, mert alig lézengett ott pár utas rajtunk kívül! Még mindig rejtély számomra, hogy a tengeteg utastársunk hol töltötte a közel 40 percet ám egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy tele van a terem és mindenki a londoni gépre akar felszállni. Így aztán hiába voltunk ott időben már csak a sor végén volt helyünk, ami azért is rossz,mert így a gép első felében - közvetlenül az orr részben kaptunk helyet és minden ablak melletti ülés foglalt volt. Ez azért nem jó, mert nem látsz semmit az alattad futó tájból és mert gyakorlatilag olyan,mintha a pilóta fülkében ülnél így minden manőver - fel-, leszállás, dőlés - valóban nagyon életszerű és sok esetben nem kellemes!
Ha van időd eldöntheted, hogy hova ülj és a tájat figyelve nem arra koncentrálsz, hogy éppen emelkedsz vagy süllyedsz - én ez utóbbit egyáltalán nem kedvelem!
Ráadásul közvetlenül a hátunk mögött ült egy anyuka egy két éves forma kisfiúval és bár szeretem a gyerekeket, ez a kisfiú gyakorlatilag végig visította az egész utat. Hát nem volt kellemes. Végül minden gond nélkül leszálltunk Lutonban. Kicsit aggódtunk, hogy majd vám, meg hatóságok de el kell mondanom, hogy úgy mentünk át az egész reptéri ellenőrzésen mint vajon a kés! Mivel uniós tagállam vagyunk, egyszerűen csak leellenőrizték az útleveleinket, hogy nem vagyunk-e körözött bűnözők - nem voltunk - aztán köszöntek és mehettünk a csomagjainkért! Ennyi!
Hacsak nem vagy nagyon jártas a térképolvasásban vagy a tájékozódási futásban, jobban teszed ha kérsz reptéri fuvart. Először mi is azt terveztük, hogy majd egyedül nekivágunk Londonnak de aztán kiszámoltuk, hogy a busz-, és metrojegyek szinte pontosan annyiba kerülnek, mint a Hu-UK által ajánlott 35 font és jobban járunk ha elsőre egy tapasztalt emberre bízzuk magunkat. Jól tettük. Mikor leszálltunk a telefonon már ott volt az üzenet, hogy a sofőr vár minket, hívjuk fel. Megtettük, mondta, hogy a kijáratnál van, kezében táblával! Hurrá! Csak azt nem mondta, hogy a táblán nem a mi nevünk lesz, hanem egy másik utasé, így némi szédelgés és telefonálgatás után megtaláltuk azt a sofőrt aki Nagy Erzsébetet várta, akik nem mi voltunk! :D Végül mindenki megkerült, csomagok az autóba: irány London!!!
Innen folytatom! Pá!

A csomagolás.......

...amire egyáltalán nem lehet felkészülni! Ha fapados járattal jössz, akkor minden csomagod 32 kg-s lehet, kivéve a kézipoggyászt! Ekkora bőrönd azonban nem létezik, ha csak nem fémet hozol magaddal! Vagyis: ha már tele van az egész bőrönd és úgy kell ráfeküdnöd, hogy be bírd csukni, az akkor is max. 28-30 kg. Persze vannak a nagyméretű utazótáskák de vedd figyelembe, hogy ezeket cipelni is kell! Maradj tehát a gurulós, foggantyús bőröndöknél és ha lehet, csinálj próba-pakolást! / Én nem tettem, meg is szívtuk! :D/ Mi ugyanis elhittük, hogy "ne hozz magaddal sok cuccot, itt úgyis minden olcsó" bejegyzéseket. Hát kiderült, hogy nem az! Ill. akkor igen, ha már van biztos állásod vagy nagyon ki vagy tömve pénzzel. Mi -ugyebár, egyikkel sem rendelkeztünk!
Jó tanács: hozz magaddal mindent, amire úgy gondolod, szükséged lehet! Kényelmes, utcai cipő, munkaruha, paplan, pléd, párna, szóval minden!!! Inkább fizess otthon pár ezer forinttal többet a csomagért, mint itt keljen pénzt kiadnod bármire! Az első időben ugyanis minden fillér számít. /Mondjuk, később is! / Mi, szokás szerint hajba kaptunk azon,hogy mi kerüljön a két nyomorult bőröndbe, mert roppant naivul azt hittük, hogy kevés cuccal megússzuk az utat, így csak két poggyászt fizettünk be de legalább 4 kellett volna! Így maradt otthon az én- szinte valamennyi- cipőm, Ati kedvenc ujjatlan pólói, munkásruhája, stb. Viszont a párom, igazi férfi módjára, behisztizte a csomagokba az összes kedvenc cipőjét meg az elektronikus kütyüjét, legalább egy bőröndnyi helyet elvéve tőlem! Még szerencse, hogy a kispárnákhoz ragaszkodtam! Hogy ez miért fontos, rögtön kitérek rá!
Ha elkészült a csomagod, feltétlenül mérd meg! Mindegyik légitársaság nagyon komolyan veszi az általa megszabott súlyhatárokat és ha nem vagy észnél, súlyos ezresekbe fáj a hibád! Fontos elem a kézipoggyász kérdése is. Igaz, hogy megadják a paramétereket de te hiába méred le becsületesen otthon a kézipoggyásznak szánt jószágot, mert a reptéren ezen a területen is érhetnek meglepetések, nem is kicsik! Azt ugyanis elfelejtik hozzáírni, milyen számrendszerben mérnek. Megérkezel tehát nyakig felpakolva a reptérre és akkor jön a megmérettetés: az általad otthon pontosan lemért kézipoggyászt be kell helyezned egy fémkeretbe! Ha belefér- tied a pálya! Ha nem: a Vizzairnél pl.16 ezer jó magyar forint plussz! Ha nincs ennyi pénzed, kézipoggyász marad. Mondjuk nálunk is rezgett a léc rendesen, amikor Ati gyanútlanul odasétált egy ilyen kis helyes kerethez és megpróbálta beleilleszteni a belevalót és egy istennek sem akart beleférni! Mindegy, gondoltuk lesz ami lesz, beálltunk a sorba. Előttünk kb.hat vagy hét embert zavartak vissza a pulttól, hogy a kézipoggyászukat, ami állítom kisebb volt a miénknél, adják fel csomagként, amikor mi is sorra kerültünk. Ati rendkívül meggyőzően ránézett a kisasszonyra és határozott hangon közölte, hogy otthoni centink szerint ez a kis bőrönd akkora, mint ami elő van írva! A hölgyet ez nem hatotta meg, utasította páromat, hogy helyezze bele a kis keretbe a cuccot; mondanom sem kell, hogy nem sikerült! :D És ekkor jött az isteni ötlet: helyezzük be fejjel lefelé, ott ugyanis nem merev a bőrönd! Ez ment is volna, csakhogy benne volt a két kispárna, amelyeket kis tétovázást követően, kivettem. A hölgy közölte, hogy párnát vagy takarót felvihetünk a gépre kézben is, ennek nagyon örültünk. Ati valahogy belegyömöszölte a keretbe a bőröndöt - eléggé passzentos volt, de bement - diadalittasan ránézett a légitársaság alkalmazottjára, aki fáradtan bólintott, jelezve, hogy szabad az út! Az első csatát tehát megnyertük a háborút még nem! Ezek után már csak pár segítőkész férfi utastársra volt szükség, akik megfogták a fémkeretet, hogy a belegyógyult bőröndünket valahogy kicibáljuk belőle! És még nincs vége.........

Munkakeresés......

Hát igazából ez a legnehezebb fejezet, mert csak azt tudom leírni, amit eddig tapasztaltam és az még nem sok. Ha olyan idős vagy mint mi, és nem jó az angolod vagy nem vagy biztos magadban, akkor mások segítségére szorulsz. Első blikkre ugyanis nem igazán tudod kiválasztani a rengeteg agencyből, hogy egyáltalán melyik mivel foglalkozik. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudsz a segítségükkel munkát találni de itt mindenkinek fontos az időfaktor: minél hamarabb munkát szerezni, akármilyet! És akkor itt jönnek a "segítőkész" emberek! Tudnod kell, hogy itt mindenki - eddig egyetlen ellenpélda van, az a Segítség Anglia a Facebook-on!!!, Ő mindenben segít, önzetlenül egy fillér nélkül!, minden tiszteletem az Övé - kér valamennyi pénzt a munkaközvetítésért! De fontos tudnod, hogy az állásinterjúra egyedül kell menned, magyarul senki sem fogja a kezed de van egy lehetőséged! Van aki többet kér van aki kevesebbet! Biztos munkát senki nem tud, legfeljebb kikeresi a neked valót vagy olyan kapcsolatokkal rendelkezik, amelyek alapján vélelmezhető, hogy az ő ajánlásával talán - hangsúlyozom:TALÁN!- bekerülhetsz egy munkahelyre. Találkoztam itt olyan fiatal sráccal, aki jól beszél angolul, de több hétig próbált egyedül állást szerezni, sikertelenül,végül beadta a derekát és 100 fontjába került ugyan, de lett melója! Fontos, hogy amennyiben így szeretnél munkát keresni csekkold le az említett akárkit- céget, magánembert- a neten. Ha sehol sem írnak róla rosszat, az már jó jel! :) Mindenképpen tartózkodj a magányosan hirdető magánszemélyektől, akiket nem tudsz leellenőrizni! Ők szinte biztos, hogy lenyúlnak! Elkérnek 40-től, akár 70-80 fontot, aztán belökdösnek egy ajtón és már el is tűntek! Te pedig... Mondjuk én még nem fizettem senkinek de azok az agencyk, amelyeknél jelentkeztem, nagyon udvariasak voltak ugyan de 4 napja még egyik sem hívott vissza! Tehát a dolog nem egyszerű! Valószínűleg én is fizetni fogok a munkáért, de azért még a holnapot megvárom!:D
Tipp: amennyiben valaki pályáz a nevedben és megteheted, a hívásokat rögzítsd a telefonoddal! Rettentő gyorsan beszélnek és a jelentős részét nem fogod érteni, így a dátumok és időpontok miatt jobb ha ezeket felveszed!
A dolog erkölcsi része: én magam gusztustalannak tartom ezt a módszert, mert súlyos pénzeket húznak le emberekről csak azért,mert tanácstalanok, nem ismernek itt senkit és nem ismerik a rendszert!!! Ami nagyon furcsa és nem tudom, hogy más nációnál ez hogy van, itt egyetlen magyar sem beszél arról, hogy hol dolgozik, mert sokak szerint - azok mesélték, akik itt vannak már jó pár hónapja! - sok esetben előfordult, hogy valakit beajánlottak maguk mellé, aztán az illető simán megfúrta! Mondjuk ez is gusztustalan! Azért vannak olyanok, akik szólnak a közösségi oldalakon ha tudnak valami melót, ezeket érdemes böngészni reggel és este, de nem ez a jellemző lehetőség az álláskeresésre! Mondjuk ez is egy nyitott kérdés, amiben még nincs nagyon nagy gyakorlatom, tehát erről majd később írok, mivel nem kenyerem az okoskodás!!! :) Tehát: folyt.köv.! Mostmár viccesebb dolgok jönnek!!! Ígérem! :)))

folytatás....

Szóval a nyelvtanulásnál hagytam abba. Igen, az angol nyelvre mindenképpen szükséged van! Ne hidd el senkinek, hogy nyelvtudás nélkül boldogulhat itt, mert ez nem igaz!!! Rengeteg olyan hirdetés van, amelyik ezt állítja, de ez egyszerűen nevetséges! Ne hidd el a szomszédnak, a sógornak vagy éppen valamelyik ismerősödnek, aki hallott már olyanról, aki látott már olyat, hogy angol nélkül itt boldogult. Vannak persze olyanok, akik nem most, hanem évekkel ezelőtt jöttek ki, azok között akadhatnak ilyenek. De ez a helyzet mára megváltozott, hiszen Londonra ma már szinte ki lehet tenni a "megtelt" táblát és köztük rengeteg a magyar is. Ma már nem olyan egyszerű munkát találni, főleg mert rengeteg a fiatal,akik már az angol tagozatos iskolákban nevelkedtek és gyorsan, könnyen tanulnak! Míg, mondjuk mi, a '60-as években születettek, ugye nem így vagyunk ezzel és még akkor is nehéz tanulnod 50 felé, amikor egyébként egész életedben olvasol, meg frissen tartod a elmédet! Ez saját tapasztalat! Nem kell, hogy tökéletes legyen az angolod de bizonyos alapokkal rendelkezned kell, ha más nem: egyszerűen magolj be alapmondatokat, szó-összetételeket, olyan kérdéseket és válaszokat, amelyekre szerinted szükség lehet. Mondjuk erre most ráhajazok azzal, hogy itt kint egy olyan, még nálunk is idősebb férfival lakunk, aki az idén nyáron jött ki, nyelvtudás nélkül, de mivel nem tudja a nyelvet - azóta sem! - így bevállalta az első szállodatakarítási munkát, ami szembejött vele és azóta sem tud váltani! Szegénykém, minden nap másfél órát utazik, egyetlen szabadnapja van egy héten és rohadt késő van, mire hazaér! De mivel nem beszéli az angolt, nem tud vagy nem mer másik munkát keresni / Mondjuk nem is tudna!/ És ez azért gáz! Persze én is takarítani jöttem ki de az alap angolra rá lehet erősíteni és akkor már kereshetsz magadnak normális melót! Elvileg! :) Na, majd kiderül!!! Aztán lehet , hogy én is a feketemosogatóban végzem! :) a nagy arcommal! Az szinte biztos, hogy az elején egyetlen nyomorult szót sem értesz majd abból, amit hozzád szólnak, hiszen nem elég, hogy angol, hanem 1000- féle angol akcentus. Lonodnban az a jó, hogy tényleg egy Bábel! Itt minden nációval találkozol az utcán, tehát az előítéleteidet - ha vannak - hagyd Ferihegyen! Ne döbbenj meg azon, hogy fekete emberek full-extrás autókat vezetnek vagy csadorban ülnek nők a volán mögött! Itt mindenki ember addig, amíg valami disznóságot nem csinál! És ez jó!Itt úgyis csak egy ember leszel a sok közül! És ez is jó!

New life in London: Hát akkor az elejétől......

New life in London: Hát akkor az elejétől......: Ez nálunk egyébként mindig így van: Ati kitalál valamit, aztán velem befejezteti. Nem rossz munkamegosztás de néha halál idegesítő! :) Szóva...

Hát akkor az elejétől......

Ez nálunk egyébként mindig így van: Ati kitalál valamit, aztán velem befejezteti. Nem rossz munkamegosztás de néha halál idegesítő! :)
Szóval én eddig nem írtam erre az oldalra, sőt egyáltalán nem írtam sehova, mert rettenetesen babonás vagyok! De a saját tapasztalatom alapján nem tehetem meg azt, hogy nem írok erről a nagy kalandról,mert azt gondolom kettőnk döntése talán másoknak majd segítséget nyújthat. Amikor úgy érzed minden lehetőségedet kimerítetted, amikor azt gondolod, hogy innen már nincs tovább, amikor teljes a tanácstalanság, na akkor hozod meg életed egyik, hát mondjuk vitatható döntését és több ezer km-re a biztonságot és nyugalmat jelentő otthontól távol, közel az 50-hez mindent elkezdesz...: elölről! Nem tudom, hogy ez kinek mit jelent. Lehet, hogy valaki nevetségesnek vagy szánalmasnak tartja, más esetleg úgy ítélheti meg, hogy felelőtlenség de lehet olyan is, aki azt mondja majd, hogy: ez igen! Mindenki döntse el maga. Aztán ha akarja, majd ideírja. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy hiába a nagy elhatározás, hiába a hónapokon át tartó előkészület, testben és lélekben, az nagyon kevés! A valóság szinte tapinthatóan pofán csap!!!
De kezdjük az elején! Ez év tavaszán döntöttünk úgy, hogy feladjuk és máshol próbálunk új, remélhetőleg jobb életet kezdeni. Több variációt mérlegelve döntöttünk végül London mellett. Ezt követte a hónapokon, éjszakákon át tartó keresgélés a neten, hogy biztonságos szállást találjunk, hogy tájékozódjunk a különféle lehetőségekről, hogy kikerüljük mindazokat, akik - bár segítséget kínálnak - leginkább kihasználják azokat, akik azt remélik, hogy valaki fogja a kezüket a rohadt nagy idegenben. Sajnos az ilyenekből nagyon sok van! Komolyan mondom, az egész keresgélés alatt egy kezemen meg tudom számolni, hány kedves vagy segítőkész emberrel akadtunk össze! Special thanks for: HU-UK London, benne Adrienn! és a Segítség Anglia! benne szintén Adri! Pedig elhihetitek, hogy mennyi fórumot, mennyi topicot, mennyi lehetőséget néztünk át! / Vagyis Ati nézte! :) / Lényeg: fontold meg, hogy ennyi idősen képes vagy-e újra felpörögni, képes vagy-e újra 20 éves szemmel nézni a világot, vállalod- e a cigányéletet? Fontold meg nagyon alaposan és amennyiben úgy gondolod, hogy igen, NA akkor vágj bele! A folyamat számodra annyiban rövidül le, hogy amennyiben elolvasod ezt a kis irományt, mi segítünk Neked kikerülni azokat a buktatókat, amelyeket mi már felfedeztünk. Ha döntöttél, kezdj el pénzt gyűjteni! Egy embernek alaphangon kell az induláshoz min. 200 ezer Ft. Minél hamarabb döntesz, annál hamarabb veheted meg a rep.jegyedet, így rengeteg pénzt megspórolhatsz! Keress egy olyan szállásközvetítő céget, amelyik nem kér pénzt azért, mert szállást adhat neked! Mi a fene nagy agyunkkal, a rengeteg infóval együtt is lukra futottunk: csak " 49" fontunk bánta, plusz a repjegy ódosítása, plusz egy hét otthoni pluszköltség! Az illető ugyanis, akivel több hónapon át levelezgettünk és azt gondoltuk, hogy megbízható, két nappal az indulás előtt lemondta a szállásunkat! Hát ilyenekkel számoljatok vagy pedig egyedül próbáltok boldogulni! Szállást sokfelé lehet találni a neten, privát emberek is hirdetnek ám nem mindegy, hogy a szállásadód köt-e veled szerződést, mert erre a továbbiakban, munkavállalásnál, bankszámla nyitásnál szükséged van!!!
A pénz gyűjtésével egyidőben kezdj el angolul tanulni! Ha teheted, iratkozz be egy tanfolyamra mert ha teljesen kezdő vagy egyedül nem boldogulsz a kiejtéssel és jó ha néhány nyelvtani alapdologra is szükséged lesz! Hogy mennyire kell az angol, arról csak akkor tudok beszámolni ha már engem is érint a dolog, de még csak egy napja vagyunk itt, így egyelőre ezt a kérdést átugrom! Nálunk Ati ment el nyelvtanfolyamra én pedig tankkönyvből, filmekből, netről, mindenhonnan tanultam! Hogy milyen sikerrel, hát az a napokban dől el! :D
Folyt. köv.! Tomorrow! Good Bay!