kezdés....

Kezdésnek először szokd meg az új lakhelyedet,amely remélhetőleg még sokáig az is marad! Szándékosan írok lakhelyet mert ezt - akárhogy is szépítjük, otthonnak nem lehet nevezni. Londonban minden ház öreg - még nálam is öregebb és ami rendkívül érdekes, hogy minden utcában egyforma a kivitelezése. Hogy miért arra még nem sikerült rájönnünk de ez van. Egyik jobban karban van tartva, másik kevésbé; ahol mi lakunk az nagyjából karban van tartva. Mindenesetre elég sokkoló volt, amikor megérkeztünk és hirtelen ráébredünk, hogy mostantól fogva ez a picike szoba - ami baromi sokba kerül! - lesz a birodalmunk. Bevallom hősiesen: majdnem elbőgtem magam! Annak ellenére mondom, hogy ez a kecó ezerrel jobban néz ki, mint amit más ügynökségek kínálnak: tehát nem esik szét a szekrény,nem futkosnak csótányok, kert is van és mégis.... Hirtelen olyan mintha Liliputba csöppentél volna, minden sokkal kisebb, minden sokkal szűkebb mint az addigi élettered!
Megérkezésünkkor az ügynökség munkatársa várt minket és úgy ahogy voltunk loholtunk utána szerződést írni, paplant párnát venni, közlekedési kártyát kiváltani...aztán otthagyott minket az utca közepén és hazarohant, mivel lejárt a munkaideje. Mi meg ott álltunk Atival ketten, a péntek délutáni csúcsban és nagyon szerencsétlennek éreztük magunkat!!!
Nagynehezen visszataláltunk a szállásunkra, ahol továbbra sem sikerült szocializálódnunk, mert az első ember akivel összetalálkoztunk és bemutatkoztunk, ahogy illik a következőt válaszolta: "Most erre mit mondjak?" Gondoltuk:esetleg a nevedet... de mindegy, a srácot azóta csak reakciósnak hívjuk magunk között. A többiek már kedvesebbek voltak és szerencsére van itt egy fazon, aki még nálam is idősebb egy évvel!!! Ettől függetlenül a többségében huszonévesek konkrétan úgy néztek ránk, mint valami idiótákra, valami lenéző félmosoly bujkált a szájuk körül mintha azt gondolták volna: " Mit keres itt ez a két vénség?" Nem voltak sem túl közlékenyek sem túl segítőkészek, nos ez azóta sem nagyon változott. Itt mindenki éli a maga kis zárt világát, nem mondja meg, hogy hol dolgozik, nem mondja meg, hogy hova menj munkát keresni, itt mindenki elfelejti, hogy ő is elkezdte valamikor ezt az egészet és talán nem mindenki számára egyértelműek itt a dolgok! Ez nagyon zavart és most is zavar, bár Ati szerint üldözési mániám van! :D Ezt utáltam azokban az internetes bejegyzésekben is és most is utálom amikor valaki, aki itt van mondjuk egy hónapja elkezdi osztani az észt és mindenkinek azt irkálja, hogy munka van dögivel csak menni kell utána! Igen, menni, csak azt nem írják oda, hogy hogyan??? Mert nem mindegy. Egy ekkora városban az ember teljesen elbizonytalanodik, nincsenek kapaszkodói és ez elég lehangolttá tudja tenni az embert...sajnos!
A környékünkről még annyit, hogy itt elvétve látsz angolt. Tele van az utca négerekkel, indiaiakkal, arabokkal meg az Isten tudja hányféle nációval! Ha előítéleted van, ne ide gyere! Az olyanok itt nagyon rosszul érzik magukat, mint pl. ez a reakciós gyerek is, ai első este elkezdett szónokolni arról, hogy mennyi szedett-vedett népség van erre, akik csak szaporodnak, igénytelenek és egyébként csak azért vannak itt, hogy őt idegesítsék...Azt már nem tette hozzá, hogy megérkezésünkkor a konyhában és a fürdőszobában olyan állapotok uralkodtak, hogy majd elhánytuk magunkat és azóta is ő az egyetlen, aki mindig ugyanabban a nadrágban jár és soha nem pakol el maga után. Viszont jajong a magyarságért, amelyet otthon felfalnak a szaporodók... Hát ilyen emberrel mondjuk nekünk sok beszélni valónk nincsen, nem is nagyon keressük egymás társaságát, szerencsére! Itt Londonban nem sokat számít, hogy honnan jöttél és otthon mi voltál. Egy dolog számít: mennyire tudsz angolul és mennyire találod fel magad. Meg kell mondjam, hogy én az utóbbi dologban még nem jeleskedem de remélem ezen a héten feltalálom magam! Muszáj lesz!