Tapasztalatok...

Megpróbálok minden olyan tapasztalatot összeszedni, amelyet eddig összekapartam, persze a teljesség igénye nélkül. Most én is olyat fogok mondani, ami engem is kihozott a sodromból, amikor még otthon voltam de sajnos be kell látnom, hogy igaz: mindenki próbáljon meg annyi angol tudást összeszedni kiutazása előtt, amennyit csak tud. Nem mondom, hogy ne lehetne úgy munkát találni, hogy nem beszéled jól az angolt de ehhez kivételes szerencse is kell. Sajnos egyre bővül a munkavállalók száma és egyre inkább azokat részesítik az ügynökségek előnyben, akik fiatalabbak és beszélik valamilyen szinten a nyelvet. Van olyan ismerősöm, aki most jött ki, kb. 2 hónapja a férjével együtt, mindketten 40 felettiek és szinte semmit nem beszélnek angolul. A férfi sehol sem kap munkát, a párja nagy szerencsével hoteltakarító lett de felhívták a figyelmét, hogy pótolja a nyelvbéli hiányosságait, mert kirakhatják! Szóval a tanácsom nem véletlen...
Én közben továbbra is szobalány vagyok, annak minden előnyével és hátrányával. A helyzet valóban sokat változott, mert mint említettem a déli kislány eddigi piszkálódásának színterét át tette a fürdőszobára. Ebből voltak kisebb villongások majd megoldódott a helyzet. Itt el kell árulnom egy apró titkot: tekintettel arra, hogy ez a nyomorult ügynökség szobaszámra fizet, az ember a konkrét haladás érdekében kicsit megpróbál cinkelni. Vagyis megpróbálsz munkafázisokat lerövidíteni, egyeseket kihagyni, ami ugye nem jó, de ésszerűnek tűnik abban az adott szituációban. Most ne arra gondoljatok, hogy nem takarítjuk ki a WC-t vagy valami hasonlóra, csak mondjuk arra, hogy az ember nem vikszolja órákig a csaptelepet vagy mondjuk a tusoló szűrőjében benne hagy egy hajszálat. Szerintem ettől még ugyanúgy tiszta szobát kap a vendég, aki valószínűleg londoni tartózkodása alatt nem szedi szét a tusolót és nem azon sopánkodik, hogy nem csillog eléggé a WC-csésze porcelánja! Persze annak, hogy ez a kislány ilyenné vált, sajnos vannak előzményei és sajnos nem örömteliek. Talán emlékeztek még arra a magyar lányra, aki már előttem is ebben a hotelben dolgozott. Nos Ildikó, mert ez a neve, elég érdekes jelenség volt: állandóan morgott, elégedetlenkedett, semmi sem volt neki jó. Bevallom agyi kapacitásának kicsi mértéke is hozzájárult ahhoz, hogy ne nagyon kedveljem és mindent amit mond, legalábbis kétkedéssel fogadjam. Ildikó egyébként úgy adta elő magát, mint valami veteránt a szakmában, aki röhögve megcsinál pár óra alatt egy rahedli szobát és mindenkinél jobban takarít. A román lányok jelzéseiből rájöttem, hogy nem minden lehet igaz abból, amit állít de jellemző a román mentalitásra, hogy nem ócsárolták, soha egy rossz megjegyzésük rá nem volt, csak amikor szóba került Ildikó, jelentőségteljesen legyintettek... Ennek ellenére ez a kis szerencsétlen kislány, amikor idekerült, gondolom nem akart konfrontálódni senkivel sem, főleg nem a régi takarítókkal, így Ildikó a nem ellenőrizendő kategóriába került. Vagyis megbízott benne... Nem kellett volna! Ildikó, akinek az ügynökség embere a fülem hallatára, szó szerint könyörgött, hogy ne menjen el, aki egy nyavalyás sarok kitakarításáért plusz órákat kapott, teljesen elszállt magától és azt gondolta, neki mindent szabad! Ildikó egy koszos WC-vel bukott meg - először... Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a kislány onnantól kezdve az ellenőrzése alá vonja. De a nagyon hülye ég ekkor sem gondolkodott - mondjuk nem is nagyon lett volna neki mivel! - hanem tovább arcoskodott, hogy majd ő beszél ezzel, meg azzal, neki ez a kislány nem parancsol! A supervisor pedig két nap múlva közölte vele, hogy vagy takarít, vagy repül! Ildikó nem vette komolyan a fenyegetést és ... repült! Reggel még megkezdte a munkát, délben elküldték haza! Mint kiderült: nem cserélte az ágyneműt csak ahol nagyon koszos volt és a fürdőszobái egyenesen kétségbeejtőek voltak! Ezt onnan tudom, hogy a távozását követően én és a kis supervisor próbáltuk rendet tenni utána. Ildikót az ügynökség még megpróbálta áttenni egy másik szállodába de a mi hotelünk vezetője addig ordibált, hogy végül meneszteniük kellett.
Ennek következtében a mi kis supervisorunk senkiben sem bízott meg. Bennünk sem, és minden egyes kis apróságot felnagyít. A múltkor pl. hosszas szemantikai vitát folytattunk arról, hogy mi a különbség a koszos és a nem elég fényes között és olyan szinten kiborított, hogy már nem tudtam mit csinálni, csak gúnyosan mosolyogni! Ez volt a baj: munka után összehívott minket, vagyis engem és egy másik magyar nőt, ki utánam került oda és ő sem tud angolul egy kummát sem - az elején napi 20 percemet vette el, hogy állandóan tolmácsolgattam neki - ; szóval brigádgyűlés volt, mert azt hitte, nem értjük amit mond. Másfél óráig magyarázta, hogy mit vár el tőlünk és akkor lezúgott, hogy neki van igaza! Az apró kis bliccelések, amiket az ember megpróbál beépíteni, - pl. nem súrolod az egész csaptelepet, csak ahol folt van - nem vezetnek semmire csak állandó vitát generálnak. Másnap aztán megfogadtam: mindent úgy csinálok, ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, tartson ameddig tart! És láss csodát! Nem tartott semmivel sem több ideig, mint amikor megpróbáltam a felét elcsalni! Szegény kislány, amikor meglátta a fürdőszobáimat, amelyek úgy csillogtak, mint Salamonnak azok a bizonyos testrészei, majdnem sírva köszönte meg és szó szerint azt mondta, hogy excellent... Bevallom, akkor nagyon elszégyelltem magam és azóta mindent normálisan csinálok!Következmény: sokkal könnyebben megy a munka is és ami a legfontosabb: nincs lelkiismeretfurdalásom...
/ Szolgálati közlemény: mielőtt valaki megszólna, tudom, hogy a linerporter az linen porter, csak amúgy jobban hangzik! :D /