Tovább...

Bocs, csak az elmúlt pár napban folyamatosan dolgoztam így nem volt erőm írni.Ott tartottunk tehát, hogy majd hétfőn hívnak. Abban a boldog tudatban hagytuk el az épületet, hogy van tehát munkám csak egy kicsit várni kell rá de sebaj! Mivel Ati is velem volt és bent voltunk a belvárosban, gondoltuk végre megnézzük, legalább a Temze-partot. Mégse úgy menjünk majd haza innen ár hét múlva, talpig megszégyenülve, hogy még egy pár nevezetességet sem láttunk, ugye! :D. Nos itt Londonban sokat adnak arra, hogy szerencsétlen turista ne nagyon keveredjen el, ha már eljött, így a Cityben több helyen is osztogatnak - teljesen ingyen, teszem hozzá! - kis térképeket, amelyeken a te helyzeted és az elérhető nevezetességek találhatók. Némi vitát követően, hogy hogyan is kell térképet olvasni, vezényletem mellett rögtön a Temze-parton találtuk magunkat, velnük szemben pedig ott virított az egyik legmonumentálisabb londoni látványosság: a London Eye! Kicsit feljebb pedig maga a Westminster Katedrális! Lenyűgöző volt! Kicsit csavarogtunk, aztán kicsit eltévedtünk az Oxford Circus-nél de végül megnyugodva hazatértünk. A net-en megnéztük, hogy melyik hotelben fogok dolgozni, nagyon szép volt és nagyon sok csillagja meg rengeteg szobája volt! Már láttam magam, amint kis szállodai egyenruhában lassan és méltóságteljesen suhanok a puha folyósókon, mindenki nagy megelégedésére! És vártuk a hétfőt, ami el is jött csak az a bizonyos telefon nem akart megérkezni. Kezdtem kicsit aggódni így délután felhívtam az inkriminált hölgyeményt, egyébként román a szerencsétlen, - elég baj ez neki! - aki úgy tett, mintha az elmúlt két napban mintegy száz Mártát ismert volna meg, - jelzem ez sehol sem egy népszerű név, nem is tudom miért? - majd megkérdezte, hogy miben segíthet?! Először azt hittem tényleg ennyire hülye, hogy elfelejtett így megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ÉN vagyok az, akit berángatott a múlt héten munka-ügyben és ma meg kellene tudnom mikor kell kezdenem mire a hölgy lakonikusan közölte, hogy majd hív és lecsapta a telefont...
Hát így konkrétan azt éreztem, hogy ott menten megüt a lapos guta! Szívem szerint bementem volna, hogy agyoncsapjam de rájöttem, hogy egyrészt drága másrészt mire beérek megnyugszom, így hagytam az egészet a francba! Persze az első gondolatom itt is az volt, hogy az életkorom miatt nem vettek fel, így kezdtem kicsit pánikba esni, hogy hogyan kapok én itt munkát? De erre az életkor dologra még visszatérek...
Jött a következő lépésem: elmentem egy másik - szintén szállodatakarítással foglalkozó - ügynökséghez. ( Hogy miért ragaszkodtam én ennyire ehhez a takarításhoz, nem is értem?!) A címet egy ismerősömtől kaptam, mondta nagyon rendesek, nem kérnek CV-t, menjek be nyugodtan... Először azt hittem, rossz címet kaptam, mert egy rendkívül előkelő utcában találtam magam, ahol annyi ékszerbolt hemzsegett egy kupacban tele gyémánttal, hogy csak na! Végül meglett az agency is, ahol - mit ád a jó Isten! - szintén egy román csajba botlottam. Elég nagyképű volt, először nem is akartam vele románul beszélni, tartottam magam az angolhoz de volt egy-két dolog, ami nem volt elég egyértelmű számomra így váltottam. Erre még nagyképűbb lett... Nem volt sok cécó, elém rakott egy űrlapot, hogy töltsem ki; név, NI-szám / nekem még nem volt/, bankszámlaszám, / az sem /, telefonszám, referenciák. Itt egy kicsit megakadtam - ekkor váltottam át románra! - mert ugye az ember kicsit tart az ilyen dolgoktól... de aztán rövidre zártuk a kérdést: beírtam az utolsó otthoni munkahelyemet, megadtam Ati otthoni mobilszámát de kellett angol referencia is na az se volt! Erre mondta a csaj, hogy írjam be valami ismerősömnek a nevét és számát; hát megjelöltem azt, akinek már fizettem, dolgozzon meg a pénzéért! Persze, hogy ennek mi a jelentősége a mai napig nem értem mert ezeknek ennél az ügynökségnél soha nem néznek utána. De mereven ragaszkodnak ehhez a hülyeséghez, amiről ők is nagyon jól tudják, hogy hazugság...
Mivel egyre több ideje kerestem munkát,innen is azzal az érzéssel távoztam, hogy úgysem hívnak fel. Egyre többször merült fel bennem, hogy hazamegyek, mert itt valóban nem rúghatok labdába 49 évesen! Ati erről persze hallani sem akart! Idegtépő várakozás vette kezdetét. Vártuk a telefont, bújtuk a net-et és persze egyre gyűlt bennünk a feszültség! Már eltelt majd egy hét a jelentkezésem óta és semmi. Összevesztem a lányommal, aki ígért egy angol telefonszámot, ami egy barátnőjének a rokonáé, aki állítólag szintén itt dolgozik valami szállodában, hogy hol van már az a nyavalyás szám és kezdtem magam egyre rosszabbul érezni. A következő hét szerdáján - amikor már írtam minden londoni ismerősömnek, akik természetesen nem tudtak segíteni - a nap úgy kezdődött, hogy nem tudtam elérni Attilát. Mivel előző napon csúnyán odavertem a telefonomat a földhöz, azt gondoltam, hogy tönkrement a készülék, így elővettem egy régi mobilt de nem tudtam leszedni a hátlapját, hogy beletegyem a kártyát! Ott álltam két szétszedett telóval, még szerencse, hogy ez egyik srác itthon volt és segített lecibálni azt a nyavalyás hátlapot így sikerült beletennem a kártyámat! Igen ám, de semmilyen telefonszámot nem mentett el és ez a puszta tény a továbbiakban nagyon fontos tényező lesz! :D Folyt.köv!