A szobalányság...

????
Körülbelül ez járt a fejemben, miközben néztem a telefont és lelkiekben már felkészültem mindenre. Megint bevillant a korom, meg a szerencsefaktorom, meg a karmám és már láttam magam, amint egy hónap után szégyenszemre hazakullogok - még szerencse, hogy a neten nem állítottam át a lakóhelyemet így legalább nem égek majd annyira, aztán felveszem a segélyt, oszt öszök rizst - ahogy Ati mondaná. Mert mit akarhat mást este fél 10-kor az ügynökség, mint lefújni az egész munkát???
Nem húzom tovább: nem ezt akarta: mindössze annyit közölt, hogy egy másik szállodába kell mennem. Ennyi. Este fél 10-kor.
Újabb útvonaltervezés ami természetesen a gyakorlatban nem működött, riadt rohangálás kora reggel a központban és húsz perces késéssel berobogtam az annyira áhított munkahelyre. Nagyon kedvesen fogadtak - azóta ezeknél is elmúlt, mármint a kedvesség, sebaj! - mondták nem késtem el, mert csak 9-kor kezdünk. Egy igazi, hamisítatlan román parasztasszony mellé osztottak be tanulni. Olyan tájszólással beszél, hogy gyakran a felét sem értem annak, amit mond de tüneményes jelenség! Csupa kedvesség, őszinteség, érdeklődés bár azt nem nagyon sikerült megértetnem vele, hogy honnan tudok románul, mert számára a magyarországi román nem mond semmit. Valaki vagy Romániában született és akkor román vagy nem és a többi nem érdekes. Rajta kívül volt még egy magyar nő, aki rendkívül mogorva volt és rögtön közölte, hogy ez a hely úgy pocsék, ahogy van de ő nemsokára úgyis visszamegy a régi szállodájába, ahol hetente 100 font jattot is kapott: Ezt nem nagyon hittem - mármint a jattot, meg a visszatérést sem - de nem ellenkeztem vele.
Tanítóm közölte, hogy 25 (sic!) szobánk van aznapra, ettől kicsit megrémültem...nem kicsit, nagyon. Nem nagyon hagyott időt a rémületre, fogtuk a vödröket és nekilódultunk. Röviden elmagyarázta, hogy mit kell csinálni: ágynemű csere egy pici, szűk szobában ahol az ágy gyakorlatilag egy falak közé szorított matracból áll... hát egyáltalán nem egyszerű és akkor nagyon visszafogottam fogalmaztam. A hely annyira szűk, hogy az ujjad gyakorlatilag nem fér be a matrac és a fal közé és képtelen vagy kifeszíteni a paplanhuzatot teljesen simára. Nagynehezen felküszködtem egy ágyneműt, ennyi idő alatt Florica - a tanárom - megcsinált másfél szobát. Ennyit a tehetségemről, gondoltam vöröslő fejjel fújtatva és mindenre elszántan. A fürdőben le kell mosni a falat, csillogóra kell vikszolni a csaptelepeket, a tükröt és a WC-csészéket és ki kell takarítani a zuhany lefolyóit. Elmondva egyszerű, megcsinálni már nem olyan nagyon. Florica vezényletél délután 3-ra végeztünk a kiszabott penzummal és én elégedetten gondoltam arra, hogy fog ez menni. Lelkesedésemet kicsit lelohasztotta a tény, hogy hazafele eltévedtem és 3 órát kóboroltam az Oxford Circus-nél mert nem találtam a hazafelé vezető busz megállóját. Másnap reggel már háromnegyed 8-kor bent voltam az új és első londoni munkahelyemen. :D
A hotel, ahova kerültem egy belvárosi olcsó hotel ahol a vendégek egy vagy két éjszakát töltenek el. Ennek megfelelően a szobák is az igényekhez alkalmazkodnak: ágy, fürdő és kész! A szobalánynak viszont ugyanaz a dolga, mint bármelyik másik hotelben. Ennek a kis kuckónak ugyanúgy kell ragyognia mintha mondjuk a Waldorfban lenne!
A szobalányoknak két nagy ellensége van: az egyik az idő a másik a supervisor.
Kezdem az idővel!
Ez a faktor több szempontból is döntő: reggel 9 és délután 3, max. 4-ig minden aznap megüresedett szobát ki kell takarítani. Ez még nem lenne nagyon nagy baj de ennél sokkal többet nyom a latban, hogy az ügynökség a szobák száma után fizet! Ezért meghatározza, hogy egy óra alatt mennyi szobát kell befejezni. Ez a szám ennél az adott ügynökségnél 3 és fél szoba óránként. Ennek elsajátítására elvileg három hónapot adnak. Ezt már az ügynökség képviselőjétől tudtam meg, aki második munkanapomon látogatott meg, hogy munkavédelmi oktatásban részesítsen, mellesleg. Nem kell nagyon nagy matekzseninek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk: 7 óránál nem nagyon dolgozhatunk többet tehát nagyon sok munkával nem tudjuk megkeresni még az angol minimálbért sem! Az ember ilyenkor persze arra gondol, hogy a semminél még ez is több... Én is erre gondoltam és maradtam.
Megmondom őszintén korábban el nem tudtam képzelni, mi a fene lehet olyan szörnyen nehéz a szálloda takarításban? Hát első önálló napom után megtudtam. Már nem emlékszem pontosan mennyi szobát kaptam de a második befejezését követően véletlenül belenéztem a tükörbe és megijedtem saját magamtól! Úgy néztem ki mint a főtt rák, a fehér damaszt ágynemű pihéi ráragadtak a hajamra és az egész arcomra, konkrétan úgy néztem ki mint az űzött vad! Ezen túlmenően fájt minden tagom: a derekam a hajolgatástól, a karjaim és a kezem az állandó emelgetéstől és a futkorászástól bedagadt a lábam. Fürödtem a saját verítékemben és olyan szomjas voltam, mintha napok óta a sivatagban kóvályognék! Mire vége lett a napnak már egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy nekem szobalányként kell bevégeznem földi pályafutásomat...