Sorry!

     Mindenkitől, aki eddig még olvasott...volna, ha irtam volna! De van mentségem! A közel 1O éves laptopom ugyanis, teljesen felmondta a szolgálatot, telefonról pedig kicsit nehézkes blogot irni... modjuk,most sem egyszerü, mivel teljesen hozzaszoktam az angol billentyüzzethez, igy most többet törlök, mint amennyit irok!  Azért lassan csak vissza szokok, mert kaptam szülinapomra egy kicsike laptopot, igaz használt de legalább nem akad és betölt! :D Azt azonban nem igérhetem, hogy mnden esteben a helyén lesznek az ékezetek, szóval előre is bocs!

    Ott akadtunk el, hogy új pozicióba kerültem. Ha lett volna lehetőségem, sem tudtam volna irni, mert az első három hónap minden napja erős fejfájással zárult. ( Mondjuk, ez azóta is gyakran előfordul...) Mert hát takaritani ugyan tudok, de teljesen más a mnkát megszervezni és lebonyolitani, mint elvégezni. Kaptam öt embert és egy rakat melót pluszban. Igazából nem a munka volt a sok, a mennyiséggel nekem igazából sosem volt gondom, ám szükségem volt szinte valamennyi pedagógiai tapasztalatomra.
Maga a supervisori munka meglehetősen bonyolult tevékenység, ezért aztán, normális hotelekben nem is egyetlen ember végzi. A mi hotelünk ebből a szempontból is kivétel, hiszen "csak" 3 lány takarit, igy azt gondolhatták, bőven elég mellejük egy ember is, ami valóban igaz, csak mellé van  még pár ez meg az. Az én felelősségem tehát, hogy a szoba ne csak tiszta legyen, de nekem kell gondoskodnom arról, hogy mikor legyen kifestve, hogy mindent megjavitsanak benne, ami elromlott, hogy tisztak legyenek a függönyök, stb. Mellette ellenőriznem kell a lányok munkáját, meg kell szerveznem mikor legyenek szabadnaposak. Napi kapcsolatban kell lennem az ágyneműt szállitó céggel, gondoskodnom kell a folyosók, lépcsők tisztaságáról, csakúgy, mint a hotel külső körletének takaritásáról. Ez csak hirtelen felsorolás volt és kb. csak a fele annak. amit még meg kell csinálnom: heti ellenőrzése a láthatósági mellényeknek, negyedéves ellenőrzése és dokumetálása egy csomó dolognak, szóval van  munka, nem kevés. Vége tehát az aranyéletnek, amikor legkésőbb 5-kor itthon voltam. Ritka alkalom, hogy este 7-nél hamarabb haza érjek és ne legyek dögfáradt. ( Persze, ezt most nem azért irom, hogy mindenki sajnáljon, csak mert ez az igazság.) De a munkám legnehezebb részéről még szó sem esett, ennek taglalása azonban a következő fejezetre marad, amelyre - igérem! - nem kell majd ennyi várni! :)